FOLYTONOS FESZÜLTSÉG, SZORONGÁS, FÉLELEM

A hírközlő szervek folyamatosan, mindenről tájékoztatják az embereket, társadalmi csoportokat. A hírek mindenkit elérnek. Ez önmagában nem volna baj, csak az a gond, hogy a hírt közzétevők kifejezetten keresik azokat a híreket, amelyek katasztrófákról, bűnügyekről, háborúkról, tragédiákról szólnak. Ennek etikai és lélektani következményeivel vagy nem számolnak, vagy éppen ellenkezőleg tervezetten hatolnak be az emberek tudatába. Általánosan elfogadott és tudott, hogy a hírt közzétevők nem tényszerűen közlik a már megtörtént eseményeket, hanem azt előre meghatározott módon manipulálják. Az események és a tények közlése helyett bonyolult elemzésekbe kezdenek. Ezt a manipulatív hírtorzítást előre tervezett módon tudatosan végzik, azzal a céllal, hogy az emberek gondolkodását megváltoztassák, befolyásolják. Ezzel egyre távolabb kerülnek a normatív etika szabályától. Természetesen nem kívánok általánosítani és örömömre szolgál, ha néha sikerül olyan híreket hallani amelyek tárgyszerűek és a tényeken alapulnak.

Az átlag “hírfogyasztó” hajlamos minden kritika nélkül befogadni, nem csak a valós híreket, hanem a manipulatív híreket is. Ezzel az a baj, hogy a befolyásolás révén a gyanútlan embert cselekedeteivel is tévútra lehet terelni. Ezt úgy is felfoghatjuk, hogy a manipulatív hírek egyes embercsoportok életérzését, gondolkodását megváltoztatva kényszer cselekvésekre is ösztönöz.

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy ismét egy politikai jellegű agitáció lenne az írásnak a célja azt megnyugtatom, mert következetesen csak a kultúrát (tudományok, művészetek) érintő durva csúsztatásokra szeretném felhívni a figyelmet. A megszámlálhatatlan hírek özönéből mindösszesen két teljesen eltérő “tudományos” hírt ragadtam ki, amelyek jellemző módon hamis és megtévesztő módon igyekeznek befolyásolni az olvasót. Igyekeznek rossz közérzetet kialakítani, félelmet és szorongást kiváltani. De mind ez nem elég, mert kötik az alaphírt több már korábban felvetett álhírrel. Ennek az a célja, hogy a korábban már a megtévesztő híreket mint valóságot rögzítsék a gyanútlan olvasóban.

  • “ Előbbre állítják a végítélet óráját”

  • “Csernobil: a sugárzás miatt jódtablettákért rohamozták meg a gyógyszertárakat”.

A természettudományokkal foglalkozó szakemberek értetlenül és megdöbbenéssel fogadják ezeket a híreket. Bár a zavar a tudományos életben is jelen van. Fel kell vetni, és ezt minden esetben megteszem, hogy minden olyan hír esetében amely tudománytalanságot, sőt kifejezetten áltudományt hirdet, akkor a tudomány felkent papjai miért nem hallatják hangjukat. Az első határozott kérdést akkor kellett feltenni, amikor azt hallottam, hogy az Európai Unió parlament tagjai többségben törvényt hozott arról , hogy a férfiak is szülhetnek gyermeket. Ez sajnos valós hír és a törvény jelenleg is érvényben van ! Egyetlen Tudományos Akadémia sem hallatta hangját, és tárgyilagosan (pl. élettudományi szempontok alapján) nem tette helyre ezt a nyilvánvaló ostobaságot.egyetlen más tudományos szervezet sem. Jó néhány évtizeddel ezelőtt azt hallhattuk, hogy a “Jereváni rádió” azt mondta… de ezen mindenki nevetett. A felhozott példa viszont nem nevetséges, sőt kifejezetten elszomorító.

Térjünk vissza a két hírre. Első ránézésre nincs semmi köze egymáshoz a két hírnek. Viszont ahogy elkezdjük olvasni a cikkeket, akkor kell rádöbbenni arra, hogy aktuális zajló eseményeket csomagolnak “ostyába” (hátha így jobban meg tudjuk emészteni).

Mindkét cikkből emeljünk ki egy-egy mondatot.

Az ukrán-orosz háború miatt ismét összeülnek a végítélet óráját kezelő tudósok, hogy eldöntsék, közelebb került-e a világ az elmúlt napokban a teljes megsemmisüléshez. “

Radioaktív por lepheti el Európát a csernobili atomerőmű körüli harcok következtében“ ezt egy másik cikk is megerősíti “A belga atomügyi hivatal figyelmeztetést adott ki a jódtablettákkal kapcsolatban. A szervezet a közösségi oldalán azt írja, bár nagyon sokan pánikolnak amiatt, hogy esetleg Oroszország beveti atomtölteteit az ukrajnai háborúban, de ennek ellenére sem szabad orvosi konzultáció nélkül bevenni jódtablettát.”

Teljes zavarodottság és hisztérikus kirohanásokként foghatjuk fel ezeket az álhíreket. Megjegyezzük, hogy a “Belga tudósok “ élen járnak a rémhír terjesztésben. A www.pannonpalatinus.hu oldalra 2017.október 9.-én került fel egy videó beszélgetés, amelynek a címe “ Elemzések a hírek világából: Jódot osztanak a Belga lakosoknak”. Közel öt éve már a belga “tudósok” mindenki részére (még a csecsemőknek is ) jódtablettát osztogattak. Mint a töltött káposzta esetében, a jód szedés esetében is úgy gondolták, hogy melegítve még hatásosabb a hír.

Ami így szól: “Anton Gerascsenko ukrán belügyminiszter tanácsadója elmondta, hogy orosz csapatok Fehéroroszország területéről behatoltak a csernobili atomerőmű övezetébe, más jelentések alapján már el is foglalták azt. Gerascsenko félelmét fejezte ki, ugyanis azt hangsúlyozta, hogy ha egy ellenséges rakétatámadás következtében megsemmisül a nukleáris hulladéktároló, akkor radioaktív por lepheti el Ukrajnát, Fehéroroszországot, majd Európát is.”. De ez nem elég, mert a feszültséget tovább fokozzák “ A gyógyszer (esetünkben jód tabletta) több országban is rendelkezésre áll, a BBC brit hírportál szerint például Nagy- Britanniában is felhalmoztak készleteket, amennyiben történne egy nukleáris baleset, vagy szivárgás. “.

Megdöbbentő, de ez a hír (álhír) hatott sok budapesti lakosra. Csak arról beszélek amit tapasztalni lehet. Nem tévedés, de orvos azt javasolja, hogy mindenki szedjen 400 mikró gramm jódot (?!), a gyerekek pedig 200 μg-ot. Ez elképesztő felelőtlenség. Mint az élettudományokkal foglalkozó kutató tehetném azt, hogy részletese elemzem ennek az elemnek a fontosságát az életfolyamatokba, de nem teszem azért, mert ezek a tudománytalan szóvirágok megtévesztőek, sőt kifejezetten káros mellékhatásokat is eredményezhet. A tudománytalan összevisszaságban minden szerepel. Atom hatás, káros sugárzás, sőt tumoros megbetegedések, újabb atom katasztrófa. Tökéletes pánik keltés. Ennek a tudománytalan hatásvadászatnak az eredménye, hogy a hazai gyógyszertárakban lassan elfogynak a jód tabletták (amelyek megfelelő adagolás esetében biztosítja az egészség fenntartását). A cikknek nem célja a tudományos ismeretterjesztés, de szeretnék idézni egy orvosi könyvből egy részletet (ez nem manipulált) .

Az idézet forrása: “A klinikai endokrinológia és anyagcsere-betegségek kézíkönyve”. Fejez címe: “ A pajzsmirigy és betegségei (227.o.) . Alfejezet A pajzsmirigy működése fiziológia és pathofiziológia (238.o) idézet. A pajzsmirigyhormonok 65%-ban jódot tartalmaznak, így érthető, hogy a jódellátottság az egyén pajzsmirigyének működésére egy adott földrajzi területen pedig bizonyos pajzsmirigy betegségek előfordulási gyakoriságára hatással van.

A 246. oldalon olvasható a WHO ajánlása különböző életkorú embereknek.

Tételesen ismertetem a deklarált mennyiségeket, mert szeretnék rávilágítani az álhírek veszélyességére. Az értékek μg-ban lettek meghatározva.

  • 1 éves korig 50

  • 2-6 éves korban 90

  • 7-12 korban 120

  • felnőtt. 150

  • terhesség és szoptatás a. 200

Felvetődik a kérdés, hogy a jód hogyan véd meg a sugárzástól. Sehogy. Akkor miért keltenek zavart ezen a téren. Talán azét, mert hallották, de nem értették, hogy van a jódnak több radioaktív izotópja ((108-144 jelölésűek). Legtöbbször a jód 131-et emlegetik, mint “sugár veszélyt” teljesen téves. Felületesen azért tudni kell, hogy a jódnak ez a radioaktív izotópja a természeteben nincs jelen, atomrobbantás vagy atomerőművi belesetek miatt kerülnek a levegőbe (kiszóródás) Ez a radioaktív izotóp mindösszesen csak nyolc napos felezési idővel rendelkezik. ( összehasonlítás képen a jód-129 felezési ideje 15.7 millió év). Gondoljunk bele, hogy egy újságírónak milyen fejtörést okoznak ezek a tényszerű ismeretek. Visszatérve a jód-131-re amiről tudjuk, hogy a felezési ideje 8 nap, akkor radioaktív izotópként 58 napig él mint β (béta) sugárzó izotóp (energiája 190 KeV), ezt is elrettentésűl írom a nagy tudású álhír terjesztőknek. Megjegyzés a Csernobili reaktor baleset 1986.április 26.-án történt, úgy gondolom nem tévedek azóta eltelt már 58 nap.

De mit számítanak ezek az elemzések, mert visszatérve első katasztrófa hírünkhöz “atomtudósok” a következőt tették közzé (mármint ezt olvashatjuk az idézett cikkben).

Az Ukrajnában kitört háború közelebb hozhatja az emberiséget a végső pusztuláshoz, ami miatt szükséges lehet előre állítani a végítélet óráját. Az Atomtudósok Bulletinje egy friss közleményben adta a világ tudtára: elítélik Ukrajna orosz invázióját, amely miatt veszélyesebbé és instabilabbá válik az emberiség jövője. A szervezet tudományos munkatársai a héten rendkívüli ülésen értékeli a kibontakozó válság lehetséges következményeit. A második világháború végén, illetve a hidegháború kezdetén alakult meg az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) szervezete azzal a céllal, hogy egy szimbolikus óra mutatóival jelezzék, mennyire közel sodródott az emberiség a teljes megsemmisüléshez. Legtávolabb éjféltől a hidegháború lezárásakor, 1991-ben állították a végítélet óráját, akkor az emberiség 17 percre volt az apokalipszistől, a rákövetkező évek eseményei azonban sorra szükségessé tették az óra újabb előreállításait. 2018-ban már csupán két perccel éjfél előtt állt az mutató, 2020-ban pedig – tekintettel a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre – 100 másodpercre tekerték előre. Ezt a 2021-es évben sem változtatták meg, a következő napokban azonban ismét közelebb kerülhet a mutató a végső pusztulást jelző 12 órához.

Csak gratulálni lehet az “atomtudósoknak” és nem utolsó sorban a felkészült és minden tudományos háttérrel rendelkező cikk írójának. Mit akart elérni ezzel a még filozófiai megközelítést sem tartalmazó hírrel. Örülne, ha a megfélemlített emberek tömegesen öngyilkosok lennének, vagy segíti azt, hogy a jódtermékeket mindenki vegyen és fogyasszon.

Ismét felteszem a kérdést, a tudomány miért nem hallatja a hangját.

Szacsky Mihály