A közelmúltban cikk jelent meg e fórumon a verespataki aranybánya-nyitás kérdéséről. A szerző (Szacsky Mihály) azokat a súlyos társadalmi (antropológiai) és környezeti hatásokat taglalta, amelyek egy esetleges katasztrófa után keletkeznének. Az alábbiakban megkíséreljük térképészeti eszközök segítségével bemutatni, alátámasztani ezen negatív események lefolyását. Elöljáróban annyit, hogy sajnos a környezetet súlyosan károsító anyagok előbb-utóbb mindenképpen kikerülnek a tervezett tározókból, ha nem egy katasztrófa során (hiszen remélhetőleg jól megépítik a gátakat), akkor 50-100 év múlva, mikor már rég felhagyták őket. A gátakon, talajon keresztül, akár természetes szivárgás során is, karbantartás hiányában (hiszen ki fordítana rájuk töménytelen pénzt) kijutnak, és az esővízzel, talajvízzel távoznak.
Először nézzük a bányaterület közvetlen környezetét (1. ábra).
A verespataki bányatérség az Erdélyi-érchegység része. Gyakorlatilag három oldalról zárt terület. Délről az Érchegység legmagasabb vonulata határolja, nyugatról a Bihar. Az egyedüli átkelési lehetőség itt a Bihari-hágó, ami szintén kizárja bármiféle (vízben terjedő) szennyező anyag átterjedését. Északról pedig a Gyalui-havasok zárja el az utat. Ez önmagában természeti szempontból ideális lehetne, ha eltekintünk attól a brutális természetátalakítástól, amit az új kitermelés jelent. Az igaz, hogy a térségben nagyon régóta folyik aranybányászat, és a környezet-rombolás már magas fokot ért el. A következő „ha” okozza igazán a nagyobb problémát, amivel egy esetleges katasztrófa nem marad meg ebben a medencében. A verespataki völgy, amit lezárnak majd egy gáttal, az Abrudbányától induló, északi irányú völgy mellékvölgye, melyben szintén patak folyik. Ez a patak pedig Topánfalva térségében belefolyik az Aranyos folyóba (a neve is az aranybányászatra utal). Ha a tározórendszerből kikerül esetleg havária-szerűen a zagy, vagy folyamatosan távozik, rövid idő alatt eléri az Aranyost. Itt azonban felmerül egy újabb probléma, ha ez eddig nem volna elég. Az Érchegység részben vulkáni, rézben üledékes mészkő tömbökből áll. Aranyosbánya után a folyó egy ilyen karsztos mészkő területen halad (2. ábrán fekete körök). Mi lesz, ha a szennyezett víz bejut a karszt mélyebb rétegeibe? Onnan „kipiszkálni” már nem lehet, szép lassan terjed a karsztvízzel. Ez az eshetőség inkább a lassú szivárgások, csurgások esetében lehet nagy gond. A következő állomás Torda, ahol pedig a folyó kilép a hegyek közül, és lelassul, szétterül, várhatóan leadva egy csomó hordalékot, szennyeződést. Innen, még igazából nem felhígulva (hiszen csak néhány kis patak ömlik bele) jut el a Marosba, nyilvánvalóan Marosludast már nem károsítva.
A szennyezett anyag további útját a 2. ábrán követhetjük. Az első szakaszon a Maros völgye meglehetősen szűk, az ártér 1-2 km széles területén lehetnek maradandó károsodások a talajban. Ha a szennyezés rövid lefolyású, katasztrófa-jellegű, a viszonylag gyors folyás miatt talajelváltozásra kevésbé kell számítani. Gyulafehérvár után nem sokkal kiszélesedik az ártér, bejön a Küküllő, nagyobb lehetőség van a holtágakkal is tarkított térségben a nagyobb fokú szennyeződésre. A Dévát követő beszűkült ártér esetében inkább „hab a tortán” az ipari területek szennyezőanyagai és a folyópartra telepített ipari tározók hatása. Lehetne mondani, innen már minden mindegy, de ha az eleve szennyezett Marost egy újabb súlyos környezeti hatás érné, az esetleg az élővilág (a talajvizeken keresztül is) sokkszerű pusztulását eredményezné. Az eddig felvázoltak természetesen viszonylag keskeny területeket érintenének a Maros mentén, hiszen néhány helytől eltekintve a folyó hatásterülete, ártere néhány kilométer. Lippa környékén azonban változik a helyzet, és a folyó alföldi területekre ér. Ezt a 3. ábrán is követhetjük.
A Magyar Alföldre érő Maros Arad után belekerül a Tisza rendszerébe, és teljes mértékben alsó-szakasz jellegűvé válik. Északról az úgynevezett Száraz-ér mélyen fekvő területei kapcsolódnak még a Maroshoz. Itt már jelentős mértékű talaj és talajvízszennyezés léphet fel, de ebben az irányban nem lépheti át a magyar határt domborzati okok és a Tisza hatása miatt. A Tisza-Maros szög azonban nagyon érzékeny ebből a tekintetből, hiszen a holtágak rendszere, a többszöri szabályozások a talajvíz áramlását úgy befolyásolják, hogy az egész terület könnyen elszennyeződhet. Szintén a Tisza áramlási viszonyai miatt Szegedtől északra nem várható komoly hatás egy verespataki katasztrófa okán. Ha a Tisza vonalát követjük, a kép úgy módosul, hogy a vízmozgások a nyugati oldalon akár 5-10 km szélességben is lehetővé teszik a szennyezést, főleg árvízi helyzetben. Ugyanígy veszélyeztetett térség a Tisza keleti oldalán a Temesvártól nyugatra húzódó mocsárvidék, a Temes folyó környéke. Végezetül néhány szót még az etnikai kapcsolódásokról. Néha előkerül, hogy a kitermelés azért lesz engedélyezve, mert magyarlakta területek fognak úgyis pusztulni. Aki foglalkozik a jelenlegi gazdaság mozgatórugóival, belátja, hogy igazából nem erről van szó. A 3. ábrán ábrázoltuk az érintett területek 2002-es etnikai viszonyait (a 2010-s adatok hasonló arányt mutatnak). Látható, hogy körülbelül a Maros torkolatáig túlnyomó többségben van a román etnikum (kék román, piros magyar, sárga roma, fehér egyéb), csak a Bácskában, Bánátban jelenik meg nagyobb „egyéb” népesség. Inkább arról van szó, hogy ami a „fejlett nyugaton” be van tiltva, az a gazdasági gyarmatokon támogatandó. És itt nem a román, magyar, roma, szerb, sváb, stb. lakosságot degradáljuk, velük együttérzünk.
AB