A téma értelmezése szükségessé teszi, hogy az emberi érzékelés alap törvényszerűségeit röviden áttekintsük.
Minden olyan élőlény amelyik helyváltoztatásra képes rendelkezik egy olyan érzékelő szervvel, amelyik képes a környezetből érkező sajátos frekvencia és hullámhosszú jeleket (fotonokat) érzékelni és azt képpé formálni. Ez a szem. Az élőlények látása azért nélkülözhetetlen, mert ezzel képes a környezetet érzékelni, képes tájékozódni és nem utolsó sorban a létfenntartásának alapját szolgáló táplálékot felderíteni és alap szinten osztályozni. Az élőlények szeme rendkívül változatos képet ad (optikailag) amely minden esetben az adott élőlény evolúciójával van összefüggésbe.
Az ember (homo) látása kifinomult és a színlátással képes még részletesebb információt gyűjteni a külvilágból. Az emberré válás korai időszakában a tudat kifinomultsága lehetővé tette, hogy gondolatait, vagy megtörtént eseményeket lerajzoljon. Ezeket tekinthetjük a képalkotások korai szakaszának. Évezredeken keresztül a rajz (festmény) jelentette azt a vizuális kommunikációt ami képes volt az információ rögzítésén és átadáson túl a szemlélődőben érzelmeket kiváltani.
Ezek a képek statikusak voltak és kiemelkedő művészekre volt csak jellemző, hogy pl. a festményeken mozgást is meg tudtak jeleníteni. ( pl. Pieter Bruegel 1562-ben festett “The Wedding Dance” táncoló emberek festménye).
A festészet nagyon sokrétű volt, voltak portré festők (akik sok esetben a lefestett modellt sajátosan ábrázolták, vagy a tájképfestők, akik azt a részletet emelték ki, ami őket megragadta.
Látványban a hatalmas méretű csataképek különleges módon jelenítették meg a mozgásokat és a térben és időben lévő eseményeket. Tanulmányban olvashatjuk, hogy a hadtörténészek értelmezése szerint melyik részlet melyik eseményhez köthető, ugyanis egy festményen dinamikát, mozgást és időt festettek meg egyetlen képen. ( a sok ismert festmény helyett egy kevéssé ismertet említek Vlagyimir Ivanovics Moszkov, aki ilyen összetett módon festette meg a 1813.október 16-19 “Lipcsei Csatát”.
Ezek a képi látványok általában kevés emberhez jutottak el, ezért értelem szerűen kevesen tudtak akár magáról a csatáról is, így érzelmet sem váltottak ki.
A részleteket mellőzve a képalkotások új korszaka a fotográfia megjelenésének volt köszönhető. Kezdetekben a fényképészetet egyszerű információ rögzítésként kezelték. A fotográfia ugyan azt az elektromágneses sugárzási tartományt rögzítette, amit az emberi szem is érzékelt. A fotográfia kezdetekben olyan lemezekre, később filmszalagokra rögzítette a képet, amelyeken csak fekete-fehér és szürke árnyalatok voltak láthatóak. A fotográfusok már a korai időszakban észrevették, hogy egy egyszerű esemény rögzítése az emberekbe más és más érzelmeket váltott ki.
Az esemény rögzítés mellet kezdett kialakulni a “művészi” fotográfia. Nagy ugrásokkal a színes filmre való fényképezés megváltoztatta a fényképek vizuális érzékelését. Az egyszerű szemlélő is el tudta különíteni a gyenge minőségű képi dokumentálást és a fények sajátos képi megjelenítését. Az első fennmaradt fotográfiát (1827 Joseph Nicéphore Niépce) követően a 20. század közepétől a fotográfia önálló művészetté vált. A fotográfia sem tekinthető dinamikus alkotásnak, mert csak kimerevített képet lehet látni. A fotográfusok közül sokan vállalkoztak arra, hogy a dinamikus mozgást fényképként rögzítsék. Említést érdemel az 1974-ben készült fekete- fehér Tus című kép ami World Press Photó díjat nyert (Szlukovényi Tamás fotóművész képe).
Az, hogy az eseményeket valós mozgásukban és dinamikájukban lehessen archiválni az vágya volt az alkotó embernek. Kezdetekben készült egy fennmaradt mozgókép, amelyt Eadweard Muybridge készített. Ez a lehető legnehezebb mozgás felvételezés volt, mert egy vágtató lovas néhány vágtaugrását ábrázolja. A (valójában) sorozat felvételt nézve láthatjuk, hogy olyan vizuális élményt ad, amit napjainkban forgatott történelmi filmjeiben látható lovasjeleneteiben sem láthatunk.
A 19. században (1895) a Lumiere fivérek készítették a híres “ A vonat érkezése” rövid alkotást (45 másodperces). Feljegyezték, hogy azok akik addig mozgóképet nem láttak, a párizsi vetítéseken, riadtan ugrottak fel székeikből, mert azt hitték, hogy elüti őket a vonat.
Nagyon kevés olyan tanulmány, vagy dokumentum kerül elő, amiben a mozgókép, dinamikus jelenetei által az egyénben kiváltott érzelmeket dolgozná fel.
Ez a vizuális hatásgyakorlás amely minden emberben más-más érzelmet vált ki a jövőben figyelembe kellene venni a film alkotóinak. Természetesen ez nem a rendező és az operatőr feladata, hanem egy olyan szakemberé, aki a stábban a vizuális élmény dinamikáját és hatásainak megformálását hivatott végezni.
A teljeség igénye nélkül ezt alapszinten érdemes kifejteni. Abból kell kiindulni, hogy minden ember egy sajátos egyedi és megismételhetetlen autonóm lény. Elsődlegesen, mint alapösztönt a létfenntartását kell, hogy fenntartsa. A zárt emberi test szenzorjai (látás, hallás, ízlelés, szaglás) dolgozzák fel a külvilágot. Ez biztosítja a “tanulást”, a “megismerést” és a beérkező információk valós idejű feldolgozására adott adekvált mozgást (valamely célnak megfelelő, a helyzethez illő dolog vagy cselekedet).
A mozgókép, film napjainkban nem csak a látványra épít, hanem egy másik fontos szenzorunkra is hat, ez pedig a hallás. Két szenzor szinkronba hozása az összetett feladat, mivel más és más agyi tevékenység ötvöződik a nézőben.
Lehetőségem volt egy olyan szakemberrel konzultálni, aki ezt az összetett hatás-kölcsönhatást kifejezetten a filmművészetre vonatkozólag kutatta és alkalmazta.
Elsőkén vizsgáljuk meg az embert, mint élőlényt. A képi és a hang információk befogadása és leképezése is sajátos folyamat. Két külön álló szenzor teljesen más információt hordoz. A látás az fényfotonok befogadása. Tudható, hogy a fény (foton) sebessége (pontos érték 299 792 458 m/sec, ami megfelel
1 079 252 827,2km/h sebességnek). A pontos értékek a továbbiakban nem számítanak de mint nagyságrendet figyelembe kell venni, ugyanis:
A hang terjedés az hullám jellegű és jóval kisebb sebességű mink a fény sebessége. A hang terjedése az nagyon sok tényezőtől függ (hőmérséklet, sűrúség), de tudható, hogy -10℃- +30℃-ig 325,4-349,2 m/s a hang terjedési sebesség.
A mozgókép esetében miért kell ezt az összevetést megtenni, mert a filmnézésnél, nagyon rövid a távolság pl. a vászon és mozi szék között. Valóban ez elhanyagolható, viszont ha ezt a jelenséget, eltérést rosszul visszük fel a filmvászonra, akkor tudat alatt zavart idézhetünk elő a nézőben. Egy példával jól alá lehet támasztani ezt az állítást. Zivatar esetében mindenki tapasztalja, hogy a villám fényét előbb látjuk, mint ahogyan a dörgést meghalljuk. Nagyon sok filmben a villámlás és a dörgés egyszerre történik. A néző nem tudja, hogy mi ebbe a zavaró, csak érzi. Ez az egyszerű példa is szemlélteti, hogy a dinamikus képalkotás és hanghatások (beleértve a dialógot, zenét, zörejt stb.) harmóniája milyen fontos.
Térjünk ki a mozgó képek, film, TV, megítélésére. A mozgókép alkotások összetettsége csak több művész szakember közös munkájának köszönhető. Olyan osztályzásokat, hogy pl. kalandfilm, történelmi filmdráma, művészfilm stb. is lehet többféle képen értelmezni. Az egyszerűség kedvérét, mindösszesen két csoportot tekintsünk mérvadónak. A témától, látványtól, mondanivalótól függetlenül az alkotás lehet “jó”, vagy “rossz”.
Ez azt jelenti, hogy egy egyszerű és mások által érdektelen témát egy alkotó csoport kiemelkedően magas színvonalon tud megalkotni, míg egy érdemes és mindenki által érdeklődésre hivatott történetet akár egy nem megfelelő alkotó gárda is nézhetetlenné tud tenni.
Leegyszerűsítve nem mindegy az, hogy a stáb minden tagja művészi képességekkel rendelkezik, vagy csak filmipari mesterember.
Innen kiindulva bonyolódik a filmkészítés. Mert nem mindegy, hogy egy olyan sorozatot láthatunk, ami csak arra jó, hogy az időt töltsék az emberek a TV előtt (ha filmről van szó akkor a nézőszám határozza meg az érdeklődést), vagy lebilincselő a cselekmény és képek fényjátéka, ami a nézőkben emóciós hatásokat vált ki. ( EMÓCIÓ = 1. Érzelem; érzelmi megnyilvánulás, amely a személy saját magával, gondolataival, illetve környezetében levő személyekkel, csoportokkal, tárgyakkal, helyekkel, dolgokkal kapcsolatos hozzáállását tükrözi. 2. Erős érzelmi felindulás, különösen meghatódottság vagy bánat.A tragikus történetet bemutató film a nézőkben emóciókat keltett: a film végén előkerültek a zsebkendők. Az örömszülőkből emóciókat váltott ki lányuk esküvője. 3. Lélektan: Lelki folyamat, amely az érzelmekkel kapcsolatos. Ezek magukban foglalják azokat a folyamatokat, ahogyan a lelki hozzáállása létrejön és alakul, illetve más lelki folyamatokra hatva megnyilvánul.)
Az emóció egyszerű meghatározásából egy egyszerű következtetést vonhatunk le. Az a mozgókép alkotás, ami a nézőből valamilyen emóciót nem vált ki az “rossz film”.
Mit kell figyelembe venni, amikor egy alkotó csoport egy szüzsét (valamely mű cselekménye) készít elő forgatásra. Elsősorban azt, hogy a leendő film cselekménye kiknek fog szólni. Olyan mozgókép alkotás amelyik minden embernek ajánlott, olyan nem létezik. Nem véletlen, hogy a legtöbb film, sorozat bűncselekményeket dolgoz fel. Ez elméletileg mindenkit érdekelt korábban, jelenleg csökken az érdeklődés az ilyen témák iránt, mivel a filmipar a forgatásokat sablonossá tette. Gyilkosok, nyomozók, rossz emberek, jó emberek, füstölgő pisztoly cső, kés. Ezeknél a filmeknél szinte az elején tudható, hogy a történet mivel fog zárulni.
Egy jó film az nagyon sok embert vonz a vetítővászon elő (természetesen függetlenül a történettől).
Induljunk ki a filmkészítés elejétől. A téma és a forgatókönyv ismeretében az alkotók saját egyedi látásuknak köszönhetően képszerűen pergetik olvasáskor az eseményeket. Az alkotók a forgatókönyv (irodalmi, technikai) írása közben egyeztetnek helyszínekről képi részletekről, vágásról dinamikáról. Még ebben a szakaszban is különféle látásmódról beszélhetünk. A forgatás előkészítésének fontos szakasza, hogy az operatőr a rendezői elképzeléseket képszerűen felvázolja. Ide tartozik a helyszínek és a szereplők, valamint a karakter színészek kiválasztása, felkérése. Több olyan film ismert amikor a színészre írták a forgatókönyvet. Kétséges, hogy a casting (ez azt jelenti, hogy nincs egyértelmű karakter elképzelés és válogatni kell a szereplőket). pótolni tudja az előre kiválasztott szereplő kiváltását.
Konzultálva operatőrökkel nagy segítséget jelentett az, ha az operatőr egy kiválasztott külső helyszínről az általa elképzelt kameraállások pozícióiból fényképet készít. Elsősorban a külső helyszíneknél fontos a képi dokumentálás. Elmondás szerint, volt olyan operatőr (ami követendő), aki a külső helyszíneken készített fényképeknél nagyon sok tényezőt előre figyelemebe vett. Említhetők a természetes fények, napszakok, évszakok, napsütéses időt, esőt stb. A környezet is nagyban befolyásolja a fényeket. Vízparton erős napsütésnél jelentős reflexióval kell számolni, míg egy szűk utcarészletnél, ahol sötétek a vakolatok, ott segéd fények használata is szükséges. Természetesen ez csak a statikus képekre vonatkozik. Film esetében a statikus helyszínbe kell illeszteni a cselekményeket, a szereplők ruháinak színét és nem utolsó sorban a jelentben látható dinamikát.
A rövid vázlat mindösszesen csak egy példa. Itt kell megjegyezni, hogy az elterjedőben lévő film snittek panelszerű alkalmazása nagyban rontja a film szakmai értékét. Az, hogy szinte elvárás az, hogy minden akció filmeben legyen autós üldözés, lövöldözés (nagy mennyiségű lőszer felhasználással) vér, tűz stb. az idővel kifejezetten unalmassá teszi a látványt. Visszatérő “panel” emócio nem létezik. Ha egy film alkotói gárdája készít egy egyedi jelentet azt elméletileg nem lehetne másolni, de ha másolják az sokat veszít az értékéből. Említhetünk klasszikus filmjeleneteket. Szergej Eisenstein “Patyomkin páncélos” (1925-26) filmben látható az odesszai lépcsős jelenet, ahol egy babakocsi gurul le a lépcsőn. Több esetben láthatunk hasonló lépcsős jeleneteket, de azok már nagyon erőltetett képsorok. Hasonló “panel” képek tűnnek fel a sűrűn előforduló robbanó szerek hatástalanításának közeli felvételein. Hezitálás piros, vagy kék drót átvágása, miközben a visszaszámlálón a robbanásig csak néhány másodperc van hátra. Meg kell említeni még Alfred Hitchcock sajátos képi világát, amit másolni nem lehet, de ha mégis megteszik akkor abból csak szánalmas képsorok lesznek. Külön ki kell emelni például azt, hogy a képek varázsát hogyan tudta mesterszintre emelni. Az Elbűvölve című film álom képeit, a pszichoanalízis téma álomjelenét Salvator Dalira víziójára építette.
Térjünk vissza az ember-látás-történetek stb. és a mozgokép összefüggésekre. Minden ember tudati állapota a tapasztaláson és a tanuláson alapszik. Azt a mozgóképet tudja befogadni, amit el tud helyezni a valóságos és a képzeletbeli világába.
A filmtörténet elmúlt 100 évében elsősorban csak filmszalagra vették fel a jeleneteket. Ezeknél a felvételeknél nem volt kédés, hogy csak olyan mozgásanyagot tudtak felvenni, ami természetes mozgáskoordinációhoz köthető. Voltak olyan jelenetek amelyek meghökkentőek voltak, mint pl. Buster Keaton egyik néma filmjében amikor egy fa ház egész oldalfala eldől úgy hogy az álló főhös rezzenéstelen arccal áll egy helyben és a falon lévő nyitott ablak miatt nem esik bántódása. Ez a képsor bizarr, de nem lehetetlen. A filmes kamerák adta korlátok esetében csak minimális trükköket lehetett alkalmazni. Pontosabban az kerül felvételre ami megtörtént. A digitális felvételezések elterjedésével és azok utólagos munkálatainál szinte nincs lehetetlen képsor. Ezeket a fantasztikus de a valóságban soha meg nem történő eseményeket csak olyan emberek tudják befogadni, akik naponta több időt töltenek egy valószínűtlen virtuális világba. Mi ennek a hátránya ? Elsősorban az, hogy előb, vagy utóbb elhiszik, hogy létezik a fantáziák világa. Ismert az, hogy voltak fiatalok akik elhitték, hogy létezik “hét élet”. A határok feszegetése viszont drámai véggel ért véget. Sajnos nem tudhatták meg azt, hogy csak egy élet létezik.
A fikció, kitalált, a valóságban nemlétező, elképzelt dolog iránt nagyon sok ember egyszerű passzivitást mutat.
A filmipar által előállított mozgóképek jelentős része egy nemlétező világba viszik el a nézőt. Ez által hatnak a nézőkre, vagy csak a “villogás” monotóniájában rejlő hormonhatásokat igyekeznek kiváltani . Az ilyen jellegű filmmel és a mozgóképpel el lehet érni, hogy egyes embereket akár fanatizáljanak, depresszióssá váljanak, vagy indokolatlan emóciókat váltsanak ki.
Vizsgáljuk meg, a kész filmalkotás és az egyes ember kapcsolatát. Ahhoz, hogy ezt a bonyolult kérdéskőrt megértsük célszerű elemezni egy másik művészeti ágat, a színházat.
A színházban meghatározott időben és meghatározott időtartamban egy történetet adnak elő. A színpad mérete adott, a díszleteket lehet változtatni. A színházi előadás végeztével maga az előadás a múlt homályába fog veszni, kivéve, ha valamilyen mozgókép technikával az előadást rögzítették, ami soha nem adja vissza az előadás aktuális hangulatát.
Az elemzést ne az előadás oldaláról vizsgáljuk, hanem mit érzékel, mit lát a néző. Tudható, hogy egy színházi előadást a néző csak egy szöből és távolságból láthatja. Ideális színházi szék csak elméletben létezik. A színésznek kellően hangosan kell beszélni, hogy az utolsó sorban is hallható legyen. A színházi mozgások és gesztusok azért tűnnek túlzottnak, mert szintén figyelni kell arra, hogy a különböző helyen ülők mit láthatnak. Az adatgyűjtésnél erre sikerült kitérni. Egy ismert fiatal színész kapott egy filmszerepet, ahol nem érzékelte azt, hogy léteznek fél-közeli és közeli felvételek. A gesztusai színpadias volt, ami a filmben erőteljesen túlmozgásosnak tűnt. Nem véletlenül korábban voltak kifejezetten filmszínészek, akik viszont a színpadon nem állták meg a helyüket. A filmszínészek kifinomultan játszottak a mimikájukkal a közeli felvételeknél, ami egy színdarabban nem látható. A filmszínészek gazdagabb mozgáskultúrával rendelkeztek. Egy színdarabban ha a főhős kimegy a színpadról, és a bennmaradt színészek egy vakablakon kinézve azt mondják, hogy “látod, milyen sebesen lovagol …” akkor az csak verbális üzenet, mert valójában nincs ló és a színész sem tud lovagolni. Ugyan ez a jelenet filmen már egészen másképpen néz ki. A főhősnek kell tudni lovagolni, ami nem azt jelenti, hogy ül a lovon, hanem azt, hogy képes lovagolni. Tudható, hogy a hazai és a világ filmforgatásain kik voltak azok a kíválló színészek akiknek összetett és jó mozgás kultúrájuk volt. Csak operatőri manipulációval nem lehet ezeket a hiányosságokat pótolni.
Tanulmányozva több korábbi film forgatását és a forgatásra való előkészületet meg kell állapítani, hogy csak azokat a színészeket, sportolókat lehet jól fotografálni, akik alkalmasak arra, hogy egy-két hét gyakorlással ráhangolódjanak az adott korra és az adott mozgás elvárásokra. Több filmet operatőri szemmel elemezve ezeket a színészi képességeket semmilyen digitális javítással nem lehet korrigálni. A korrekt jó mozgáskoordinációt a néző befogadja, de még a laikus szemlélő is azonnal észreveszi ha pont a mozgókép lényegét tekintve a mozgás harmónia és a dinamika hiányos. Esetleges időbeli eltérések és ruházat, viseletbeli hiányosságok nem zavaróak, ha a történet megengedi és nem korhű filmként forgatták le a történetet. Az 1981-forgatott Excalibur brit-amerikai film esetében a viselet és a fegyverzet időben kb. 400 év eltérést jelentett. Ezt csak a szakemberek vették észre. Miért engedhették meg maguknak az alkotók ezt a pontatlanságot, azért mert ez “fantasy-akciófilm” volt, azaz mesefilm.
Folytassuk az elemzést a film és a néző kapcsolatával. A színházi látvány tehát minden estben fix és rögzített. Ugyan ez vonatkozik például az ünnepi játékokra is. Szakemberek elmondták, hogy a történelem folyamán nagyon sok esetben a lelkes tömeg izgalommal figyelt például egy lovagi tornát, ahol két lovag, lovon küzdött meg egymással. Napjainkban is számos európai országában rendeznek elsősorban turista látványosságként lovagi tornákat, de a látogatottságuk egyre csökken.
Abban az esetben, ha ennek az okát keressük akkor szinte teljesen egyértelmű, hogy a filmek miatt történt ez a változás. A fix plánban történő “szemlélődés” helyett a film olyan közeli felvételek bevágásával tud részletekre kitérni, amit korábban soha senki nem látott. A filmekben a legdinamikusabb képsorok esetében a lovak mozgása adja a látványt. A vágásokkal ki lehet térni olyan részletekre, mint például hogyan teszi a kengyelbe a lábát a lovas, vagy hogyan simogatja meg harci ménjét. Az Excalibur filmben a helytelen kor ábrázolás azért nem zavaró az átlag nézőnél, mert a mozgáskoordinációban és dinamikában is vállalták a 400 éves csúszást.
Összegezzük a fentiekben felvázolt filmszakmai kérdést. Tudható, hogy a filmelőkészítésnél a alkotók víziói sajátosak, a film elkészítés végső szakaszában kialakul egy közös látásmód, aminek első számú alkotója az operatőr.
Ennek ellenére, nagyon sok film előkészületét és forgatását tanulmányozva megállapítható volt, hogy nagyon fontos, hogy szakértők vegyenek részt a forgatáson akik nem csak elméleti síkon értenek a témájukhoz, hanem annak mozgásanyagát és dinamikáját is be tudják mutatni a rendezőnek, operatőrnek.
Miért fontos, hogy teljes harmónia legyen egy filmben, főleg a mozgás dinamikában. Azért mert ez teszi különlegessé a mozgoképeket.
Visszatérve a néző és film kapcsolatához, azt már sikerült értelmezni, hogy nem mindegy, hogy milyen távolról, milyen szögből nézünk egy filmet. Arról is tettem említést, hogy a kép és hang (dialóg, zene, zörej, atmoszféra, vagy csak csend) csak akkor tökéletes ha a jelenethez igazodik. Nagyon zavaró, ha egy lírai jelenetnél emelt hangerővel rázendít egy szimfonikus zenekar és mindig visszatérő motívumok csendülnek fel. Az is tudható, hogy a kép és a hang befogadása minden embernél más és más. Van aki gyengén lát, van akit zavar egy bizonyos villódzás (régebben megfigyelték, hogy voltak olyan látású emberek aki képesek voltak a 24 kép/sec sebességet érzékelni). Itt kell megjegyezni hogy a filmekben gyakran használnak un. alá, vagy fölé forgatás, azaz ezzel lassítják, vagy gyorsítják a képek. A laikusok is észreveszik, ha egy gyenge filmben a színészek nem tudnak lovagolni akkor a tempót úgy oldják, meg, hogy csökkentik az egy másodpercen belül a képek számát. Normál sebességgel való vetítés esetében néha nevetségesen ható képritmus alakul ki. Amit írtam az a filmes gépekre volt jellemző, de napjaink digitális technikája esetében is nagyon nehéz valós képsorokat hitelesen gyorsítani.
A kép és a hang optimális összehangolása azért nehéz, mert el kell dönteni, hogy a néző szenzorjai (szem, hallás) milyen érzékeny.
A filmek esetében tudomásul kell venni, hogy 100 nézőből egy sem látja ugyan azt. Nem csak a képélesség és a színlátás eltéréseiből fakad ez bizonytalanság, hanem minden embernek ezen felül létezik egy látási tartomány. Nem mindegy, hogy koncentrikus látású, vagy rendelkezik ideális perifériás látással.
Eljutottunk oda, hogy a filmalkotók előkészítettek egy általuk jónak vélt történetet és az leforgatták. Utómunkálatok elvégzését követően vetítésre kerül a film. Ez egy normális folyamat. Történetesen azt mondhatjuk, hogy a meg nem nevezett film minden igényt kielégítő úgy művészileg, mint technikailag.
A nézők megtekinthetik az alkotást és akkor egy újabb tényezővel találjuk magunkat szembe. Talán nem túlzás ha azt mondjuk, hogy minden film “réteg film”. De mi ennek az oka.
Az ok arra vezethető vissza, hogy minden ember másként éli meg a filmet és másként dolgozza fel azt.
Eljutottunk az emóció kérdésköréhez. Ez minden művészetnek az alapja. Az alkotás milyen érzelmeket vált ki az egyes emberekből. Ahány ember annyi emocionális élmény.
Emócióról akkor beszélhetünk ha a látvány és a film összessége már a vetítés során érzelmeket vált ki a nézőből. Ennek fiziológiája a hormontermelésben mutatkozik meg. Egyén specifikus tényező, ha például egy képsorozat esetében a neuró-hormonális folyamatok a mellékvese adrenalin termelését fokozzák., vagy a tesztoszteron szint emelkedik. De említhetjük még a “félelem hormonjait” (kortizol, norepinefrin), vagy boldogság hormonjai termelődnek (dopamin, szerotonin, oxitocin, endorfin), és még több hormonális összefüggést írhatunk le ami egy jó film esetében akár változatosan termelődni tud. Azt is tegyük hozzá, hogy egy alul művelt, adott esetben debil jellegű embernél nehezen válthatók ki ilyen hormon termelések. Arra is figyelni kell (ami előfordult már vetítéseken), ha valaki epilepsziás, vagy rejtett epilepsziája van, azoknál az embereknél egy sajátos fényvillódzások vagy ingerlő ritmusos hangok esetében görcsös állapot következhet be.
Összefoglaló: A mozgókép kultúra összetettsége megkívánja, hogy az alkotók alapszinten ismerjék meg a látvány és hanghatások által kiváltható ingerek, válaszreakciók előfordulásának lehetőségét. Jelenleg, már kevesen ismerik azokat a kísérleteket, amelyeket korábban megpróbáltak alkalmazni a filmek hatásának növelésére. Az infrahang hatást és a sajátos “aranymetszés” (szimmetria-aszimmetria) a filmalkotásokban napjainkban már nem engedélyezik. Valószínű nem tudatosan néhány kommersz filmipari termékben a tudatlanságból fakadóan ezeket a tiltott pszichés hatást kiváltó manipulációkat, sajnos ismét elkezdték alkalmazni.
Szacsky Mihály
METROPOLITAN
III. éves hallgató