Palatinus hozzászólás
A TIT Stúdió Egyesület Zsombolyai úti székházában 2012. április 19. –én egy konferencián a megjelentek Dr. Koncz Gábor kultúra-kutató tollából, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyóiratában (SZIN) korábban megjelent tanulmánya és annak megbeszélése képezte a témát.
A cím egyben kérdés felvetést is: Miért támogassa az állam a kultúrát?
A konferencián megjelentek elsősorban közgazdászok voltak, akik a kultúra finanszírozását, illetve a gazdaság és a kultúra közti (néha) ellentmondások feltárását elemezték értő módon.
A Palatinusi gondolatvilág kifejezetten csak kultúrával foglalkozik. Korábbi írásainkban (néha talán túl részletesen is) értelmezni próbáltuk azt, hogy mi mit értünk kultúrának. Néhány gondolatot célszerű kiemelni ezekből az írásokból, mert ezzel is értelmezni próbáljuk a konferencián elhangzottakat.
A Palatinusi fül számára szokatlanok az olyan mondatok, amit az előadásokban avatott közgazdászoktól hallhattunk. Ilyen például, a „kultúra ipar”, „verseny a kultúrában”,” a kultúra statisztikai feldolgozása”, „kultúrák harmonizálása”, „versenyképesség a tudományokban, művészetekben és a sportban”…
A Palatinusi gondolkodás alapja az Ember központúság (Antropológiai szemlélet). A tér és idő problémájának felvetése (korábbi írásokban) természetesen csak akkor érthető, ha a történelmi múltba visszatekintünk, és a kultúra, különböző időszakait, stílusait és irányzatait a maga komplexitásában megismerjük, feltárjuk és elemezzük. A teljes összefüggés rendszer szinte feldolgozhatatlan, de törekednünk kell arra, hogy mindent, ami a kultúrával összefügg, azt megismerjünk.
A Palatinusi elmélkedések alapja, hogy a tér-idő tekintetében folyamatokban gondolkodjunk. Egy nemzet kultúrája évszázadokon keresztül formálódik. A napi aktuális kultúrpolitikát a történelmi múltból kiemelni azért sem lehet, mert az átmenetek, még a leg nehezebb társadalmi időszakokban is csak lassan változnak.
A konferencia második részében a hozzászólásokat Dr. Török Imre nagy szakértelemmel és hozzáértéssel vezette. Többször felvetette, hogy célszerű egy ilyen konferencián, a párbeszédekben és a viták kereszttüzében meghatározni, hogy egyáltalában mi a kultúra?
Igazából ez az értelmezés a konferencián elmaradt. A Palatinusi gondolatok alapján ezt egyszerűen értelmezni tudjuk. A kultúra, a tudományok és a művészetek egysége, amelynek alapját az oktatás képezi. A kultúra elméletileg független szabad gondolatok, cselekedetek halmaza, amely nemzetek történelmében formálódott. Létezik egyetemleges kultúra is, de ez nem jelentheti azt, hogy a kultúra jövője is a globalizációban torkollhat. Abban az esetekben, ha egy nemzet a kultúrájának történetét elveszti, vagy attól eltávolodik akkor az sem zárható ki, hogy az adott nemzet szétesik és felbomlik. Egy társadalmat elsősorban a kultúrája tartja egyben. Tehát ha feltesszük az alapkérdést, hogy „miért támogassa az állam a kultúrát” akkor egy egyszerű kérdéssel is válaszolhatunk, azért, mert az állam alapja a saját nemzeti kultúrája. Ha csak ösztön biológiai lények képezik a társadalmat, akkor államformáról sem beszélhetünk.
Gondolkodjuk nyitottan és szabadon minden kötöttség nélkül és elmélkedjünk a kultúráról. A kultúra az emberré válás óta formálódik és jelen volt a világ minden társadalmában. Egyes nemzetek ős kultúrái az emberiség dicsőségét hirdetik. Az Egyiptomi, Görög, Római, Kínai kultúrák napjainkban is hatnak a társadalmakra. Az egyik előadásban elhangzott egy olyan mondat, hogy nézzük meg például, hogy napjainkban a Görög kulturális támogatások elmaradása mennyire veti vissza az ország kultúráját. Az is elhangzott, hogy ez azért van, mert a Görögök nem adnak számlát. Ezzel egy Palatinusi gondolkodó nem érthet egyet, mert a Görög kultúra megsemmisíthetetlen, és ha az országot gazdaságilag bedöntik más nemzetek, anyagi javaikat elveszik, a kultúrájuk akkor is megmarad. Vehetünk más példát is. Az Amerikai Egyesült Államok gazdasági nagyhatalom, de a kultúrájuk nem megalapozott. Kevesen vetik fel azt, hogy az amerikai kultúra, az multikulturális jellegű. Pár száz éves történelmük nem egy egységes nemzetkultúrára épül, mert az őslakosság, finoman fogalmazva, kihalt és a mai amerikai lakosok azok a világ minden részéből érkeztek, természetesen magukkal hozva saját nemzeti kultúrájukat. A kultúrák keveredése néha tüneményes művészeti produkciókat eredményez, de ennek ellenkezőjére is van példa, ami a kultúrának nem mondható lelket romboló, szélsőséges kulturálatlanságba torkollik.
Leegyszerűsítve nem az erős gazdasági pozíció jelenti a kultúra virágzását. Kína esetében egy nagyon sajátos helyzet alakult ki. Azt senki nem vitathatja, hogy a kínai kultúra ősi alapokon nyugszik, az sem lehet vita tárgya, hogy a legdinamikusabban fejlődő országok egyike. A Kínai kultúrát Mao kulturális forradalma próbálta megszüntetni, de természetesen nem sikerült. Ha komolyan gondolnánk azt, hogy gazdag nemzetek finanszírozzák a globális kultúrát és ez jelentheti a felemelkedést, akkor nagy zavarok keletkeznének. Hazánk is törekszik arra, hogy Kínával minél szorosabb gazdasági és kulturális kapcsolatokat építsen ki. Ez elméletileg helyes és hasznos gondolat, de a kultúrát kezeljük óvatosan. Napjainkban már találkozunk olyan rádióadóval, ahol meghatározott műsoridőben csak ázsiai kultúráról hallhatunk. Természetesen van, aki hallgatja, és vannak, akiknek még idegennek tűnnek a távoli ország tradicionális zenéi. Gondoljunk bele abba, hogy mi történne akkor, ha Kína úgy döntene, hogy egy kulturális támogatás keretében jelenetős finanszírozásba részesítenék az Operaházunkat. Mindösszesen az volna a kérésük, hogy az előadások fele a „Pekingi Opera” előadás legyen. Közgazdasági szempontok szerint ez egy sikertörténet lenne, de a sznobokon kívül ki tudná végignézni és hallgatni ezeket a valójában páratlan előadásokat, de azt az apróságot sem feledhetjük, hogy hány operaénekesünk tudná elénekelni a szokatlan dallammeneteket. Ez nem a kulturálatlanságunkból fakadna, hanem mindössze abból, hogy ez nem a mi kultúránk.
Merjünk egy kicsit szabadon gondolkodni. Akkor jutunk el a szellemi szabadsághoz, ha a kultúra, a tudományok és a művészetek képviselői és művelői nem koldusok volnának. Van egy nem elhanyagolható tényező is: a tudományok és művészetek művelői csak tehetséges emberek lehetnek. Abban az esetben, ha az oktatáspolitika úgy dönt, hogy csak gépkezelőkre van szükség és csak ezt lehet tanulni, akkor a tehetséges és alkotásra született fiatalok elkallódnak. Az összefüggések tovább bonyolódnak, mert a kultúrafogyasztók sem juthatnának ebben az esetben művészeti élvezetekhez, mert a művészek gépeket kezelnének (a fenntartható fejlődés érdekében). A valóságban a tehetség kirobban, és a felszínre tör. A baj itt kezdődik, mert a kultúrpolitikának ezeket az őstehetségeket minden pályázat nélkül, de támogatni kellene. Sajnos nagyon sok esetben ez a fajta állami mecenatúra elmarad, és a tehetségek (legyen az tudomány, vagy művészet) elhagyják az országot és külföldön érvényesülnek. A kultúra a palatínusi gondolatok alapján, nem lehet árucikk, nem vihetjük piacra a burgonya és a hagyma közé. Bonyolíthatjuk tovább is, mert a finanszírozók sok esetben teljesen járatlanok a kultúrában és ezért silány, lelket romboló produkciókat és tudományokat támogatnak, mert azok profitot termelnek.
Összefoglalva azon a véleményünk vagyunk, hogy az államnak létfontosságú feladata a kultúra finanszírozása. A konferencián nem került sor arra, hogy a kultúra sokszínűségét, amelyek az emberek életét, jó érzését biztosítják, azokról bővebben beszéljünk. A tudományok és a művészetek mellett említést kell tenni az egészség-kultúráról, táplálkozási-kultúráról, test-kultúráról és nem utolsó sorban a politikai-kultúráról. Ez utóbbi jól finanszírozott.
A felvetett gondolatmenetet és az alapkérdést szükséges tovább értelmezni.
Miért támogassa az állam a kultúrát?
2012. április 19.
Szacsky