LÍBIA II.rész

AZ ELMÚLT EGY ÉV

PALATINUSZI ELEMZÉSE

Az MTSE kutató csoportja a Líbiai eseményeket nyomon követve minden esetben igyekezett egy olyan megoldásokat és technológiákat felvázolni, amelyek az adott problémák megoldását nagyban segíthették. Bármelyik problémás területnek a vizsgálatánál szinte minden esetben szembe találkoztunk azzal a ténnyel, hogy Líbia az egyik leginkább elaknásított területnek tekinthető a világban. Az igazi kihívást az az jelentette, hogy adott esetben a sivatagban lévő tömegsírok felkutatása is kétségesség válhat a talajba rejtett robbanó anyagok miatt. Azt is felvethetjük, hogy a megbontott talaj szerkezetek változatos anyagokat rejthetnek, amelyek lehetnek emberi fosziliák, de lehetnek nem fémalapú robbanó anyagok is. Az MTSE kutató csoportja ezért több párhuzamosan futó kutatási tevékenység szintetizálást végezte el, természetesen elméleti alapon.

Elsőként vizsgáljuk meg milyen információk állnak rendelkezésre ezekről a robbanó anyagokról:

A gyalogsági aknák problémája összetett és sok kérdést rejt magában, hiszen még évtizedekkel az után is veszélyt jelentenek, hogy véget értek a háborúk, amikben felhasználták őket. Megölik és megsebesítik a civil lakosságot, és bizonyos területeket hosszú időre járhatatlanná és használhatatlanná tesznek.

A taposóaknák a világ sok országában hatalmas problémákat okoznak. Jelenleg mintegy 100 millió akna fekszik a föld alatt több mint 60 országban. Mivel ezek azután is működnek, miután a katonai tevékenységek véget értek, tovább szedik áldozataikat a civil lakosság körében. Ráadásul a felkutatásuk is nagy vesződséggel jár. A szemben álló erők nem szoktak pontos térképeket rajzolni az elhelyezett aknákról. Ezen kívül legtöbbjük olyan kevés fémet tartalmaz, hogy csak a legérzékenyebb fémdetektorok képesek őket észlelni, vagy azok se.

Köztudott, hogy Líbia és Egyiptom sivatagjai rejtik a legtöbb taposóaknát. A II. Világháború Afrikai hadszínterei erre a területre estek. Az előtanulmányok esetében szükséges volt elemezni a korábbi hadműveletek térképeit, mert köztudott volt a sivatagos területeken, a védelmet, elsősorban csak aknák telepítésével lehetett megoldani.

Néhány II. világháborús térkép részlet, amelyek alapján behatárolhatók a hadműveleti és ez által az elaknásított területek.

A sivatagi hadműveleti területeken általános alkalmazott módszer volt a gyalogság és harckocsik elleni aknák telepítése. Az ingadozó és hulámzó hadműveletek esetében a katonák többször is átlépték a saját védelmükre telepített aknazárakat. Ezt csak úgy tehették meg, ha telepítésről jól áttekinthető térképet készítettek és egyes tereppontokat megjelöltek, valamint különféle kisebb jelző botokkal, kifeszített drótokkal is biztosították magukat. A hullámzó frontvonalak sok esetben ezeket a jelöléseket eltüntették és maga a telepítés formája és helye is feledésbe ment. A maradvány robbanóanyagok jelenleg is nagyszámban találhatóak Líbia sivatagi részein. A helyzet Egyiptomban még súlyosabb, mivel a második világháború, valamint az 1956-os, 1967-es és 1973-as egyiptomi-izraeli háború Egyiptomot az aknával leginkább fertőzött országgá tették. A fő probléma az, hogy az itteni aknák régiek, helyüket nehéz beazonosítani, és főleg tankok ellen telepítették őket, miközben manapság inkább a gyalogsági aknákra helyezik a fő hangsúlyt. A védelmi minisztérium szerint a taposóaknák akadályozzák a társadalmi és gazdasági fejlődést, és több ezer civil halálát okozzák. Az elmúlt 15 évben 7 millió aknát sikerült hatástalanítani az ország nyugati, sivatagos részén, egyben Líbia területén is. A nomád népek az "ördög kertjének" nevezik az aknamezőket.

A helyzet nagyon egyszerű – gondolhatják sokan – fel kell szedni, vagy meg kell semmisíteni a földben rejtőzködő alattomos robbanó szerkezeteket. Az MTSE és PALATINUS tanulmányok azt mutatják, hogy egy eszközzel, vagy technológiával, vagy berendezéssel ez a munka nehezen, vagy csak óriási áldozatok árán végezhetők el. A szakirodalmak és az ismert kutatási eredményeknek megfelelőn óvatos becsléssel azt is mondhatjuk, hogy az elrejtett, beásott robbanószerkezetek kb. 70%-a olyan minimális fémet tartalmaz, ami lehetetlenné teszi az általánosan ismert fémdetektorok használatát. A felszedés is csak akkor kezdődhet el, ha egy adott helyszín komplex elemzését el lehetett végezni.

Egy példával szemléltetni lehet, hogy milyen összetett feladatról van szó.

Líbiában a Német hadsereg nagyon sok un. Tellermine mintájú acéltokozású harckocsi aknát telepített a sivatagba. Igaz a sivatagi hadműveleteknél, még csak a kezdeti típusokat alkalmazták. Minden szakirodalom jelzi, hogy Líbiában ez a típus fellelhető. Ezek felszedése elméletileg nem okozna gondot, mivel burkolata fém. Ismerjük meg a szerkezetét.

A ház kerek, és a lapos nyomólemez emelkedik a test közepe felé. Egy téglalap alakú fém, „hord” fogantyú van felszerelve az oldalára. A nyomólemez alatt helyezkedik el a gyújtó is, amely lehet akár egy T.Mi.Z.42, vagy T.Mi.Z.43 gyújtó. Az indító töltet alatt pedig a nagy mennyiségű TNT. Továbbá a másodlagos gyújtók az oldalán és a test alján, ezek hivatottak a felszedés elleni védelemre.

Amikor telepítették a tankelhárító aknákat a németek, sok ravasz és megtévesztő technikát alkalmaztak. Gyakran kapcsoltak össze oldal irányban egész csoport aknát. Ebben az esetben az egyik robbanásával egy időben robbant a többi is. Előfordult, hogy a tankelhárító aknákat meghatározott rendszer szerint két csoportban, párokban telepítették, egyiket a másik fölé. Ebben az esetben a fő biztosítékot (gyújtót) alsó aknákban helyezték el, kibiztosítva, és a felsőből teljesen hiányzott. Esetleg annak érdekében, hogy az aknákat ne mozgathassák, a felsőkbe csak a felszedés elleni biztosítást a kiegészítő detonátorokat alkalmazták.

Ez azt jelenti, hogy hiába ismerjük a helyzetét egy aknának, a felszedése még számos kockázatot rejt magába. A kutatandó területen még most is számos árulkodó jelet találhatunk, mint például, gyanús dombok és üregek, zavart talajtakaró, vagy letaposott föld, kifeszített huzalok. Esetleg hátrahagyott tároló konténerek, biztosítók, huzalok, zsineg, stb. Ezt bonyolítja, hogy telepítésük elve szerint a fa tankelhárító aknákat is ugyanúgy telepítették, mint a fémet. Tehát ha van felszíni és felszínt megbontó talaj sajátosság, akkor még nem biztos, hogy a hagyományos fémkeresők érzékelnek a talajban fémet.

Az elméletben történő aknamentesítést nagyon szeretik leegyszerűsíteni, a kutatás technológiájára és azok műszereit. Esetünkben, Líbiában és a valóságban a környezeti tényezők folyamatosan változnak és ezért szükség van a természeti jelenségek értelmezésére is. A kutatásnál használt technológiáknak minden esetben megfelelően működni kell. A sivatagi tájra és a talaj szerkezetére jellemző, hogy főleg a csapadékmentes zónákban homokviharok alakulnak ki. Ez típusosan instabil talajszerkezetet jelent. A földbe rejtett robbanószerkezetek, amelyeket nem szedtek fel ezért időnként akár a felszínre is kerülhetnek, kis idő múltával akár 10 méteres mélységbe is kerülhetnek.

A képen látható pihenő tűzszerész egy viszonylag egyszerű fémkeresőt használ az aknák felderítésére és valószínűsíthetően egy utat szeretne biztosítani, amit a piros színű kövek elhelyezésével jelöl ki. A talaj szerkezetét látva egy homokvihar a köveket könnyedén betemetheti.

A kép aláírásából tudhatjuk, hogy a Líbia az aknakutatásokat folyamatosan végzi, de azt is tudhatjuk, hogy a munkálatok csak nagyon lassan haladhatnak. Nem csak a több mint 70 éve a fölbe telepített aknákkal kell megbirkózniuk (A Német hadsereg például csak az S-mine 35 gyalogsági aknából kb. 23.000 darabot telepített és alkalmazott a térségben), hanem az óta is, folyamatosan kerülnek robbanószerkezetek a talajba, mint a mostani forradalomnál is. (A II. világháborút követően és a Csáddal vívott háborúk alatt egyes becslések szerint kb. 11.milló aknát telepítettek elsősorban a sivatagos területeken, utak mentén.)

A térképeken nehezen vehető ki, hogy valóságban milyen talajszerkezettel állunk szembe. Az egyik kritikus terület műholdas felvételén is csak inkább csak érzékelhetjük a tájszerkezetet.

Abban az esetben, ha térképek mellé helyezünk tájfotókat, akkor érezhetjük igazából, a feladatat nehézségét. Adott esetben ilyen körülmények között kellene kutatni robbanó szerkezeteket és esetlegesen paleo-atropológiai leleteket.

Az MTSE és a PALATINUS kutatócsoport egy sajátos megoldást javasolt és természetesen javasol, hogy a jövőben ilyen feladatokat és kihívásokat meg lehessen oldani.

Egy lehetséges kombinált talajszerkezeti pozícionálás, jelölés, mélységi minőségi és mennyiségi felderítés lehet csak a megoldás. A technikai részletektől ebben az írásban eltekintünk, mivel azok más kutatási tevékenységek esetében részletesen leírásra kerültek, mint pl. a „TECH-09-A5-2009-0073, akna 2009-12-13” kutatási programban megfogalmazottak. Önmagában a megnevezett MTSE részkutatási program nem elégséges a Líbiai alkalmazásra, ezért célszerű egyéb kutatási programokkal kiegészíteni, mint pl. geológiai, ökológiai vagy régészeti.

Az elméletben kidolgozott módszernek az a lényege (amelyeket részben kísérletesen is bizonyítottunk), hogy a felderítést, a pozícionálást, a helyzet meghatározást és adott esetben a megsemmisítést is elektromágneses sugárzás teljes spektrális tartományának alkalmazásával lehet elvégezni. Nem tévedés, mert ha egy nehéz terepen történik a felderítés, akkor teljességre kell törekedni. Szakmai vitákban jó néhányszor hallhattuk, hogy kutatásainkat szűkítsük le csak a taposó aknákra. Ez teljességgel elfogadhatatlan, mert „tiszta” csak egyféle robbanószerkezettel telepített terepszakaszt, főleg elhagyott hadműveleti terepen szinte soha nem találhatunk.

Líbia esetében nagyon kevesen figyelnek fel arra, hogy összetett problémát kell megoldani. Ismét említhetjük, hogy például tömegsírokat akarunk felderíteni elaknásított területeken. Nem lehet külön-külön kutatni. Az MTSE és a PALATINUS kutatása arra helyezte a fő hangsúlyt, hogy egy adott területen minden szükséges és természetesen elégséges feltárást és elemzést el lehessen végezni.

Tehát a teljes elektromágneses spektrális detektálás a leg célravezetőbb. Sokszor kritizálták az elképzeléseinket, annak ellenére, hogy érveink tényszerű problémákat vetettek fel.

Emeljük ki még egy veszélyforrást Líbiában:

Veszélyes lehet a líbiai nukleáris hulladék, olvashattuk 2011.augusztus 24. (MTI hírforrás). A líbiai főváros melletti kutatóintézetben lévő radioaktív anyagból, ha ellopják az izotópokat és azok rossz kezekbe kerülnek, akkor "piszkos bomba" is készíthető – figyelmeztetett szerdán egy korábbi ENSZ-szakértő. Olli Heinonen, aki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatójának helyettese volt. Az interneten közzétett kommentárjában utalt arra, hogy 2003-ban Irakban, a Szaddám Huszein uralmának megdöntését követő zűrzavarban jelentős mennyiségű sugárzó anyagot loptak el egy Bagdad közelében lévő nukleáris létesítményből. A finn szakértő nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy hasonló visszaélés történjen Líbiában is. Líbia urándúsítási programját ugyan nyolc évvel ezelőtt leállították, ám a tádzsúrai nukleáris létesítményben továbbra is nagy mennyiségű radioizotópot, radioaktív hulladékot és gyengén dúsított urániumot tárolnak – mutatott rá a jelenleg a Harvard Egyetemen tanító Heinonen. Ezekből hagyományos robbanószerrel párosítva úgynevezett "piszkos bomba" készíthető, amelynek robbanásakor radioaktív anyag szóródik szét. Ez nem alkalmas ugyan arra, hogy sok ember halálát okozza, de arra jó, hogy embereket terrorizáljanak, pánikot keltsenek vele.

Az MTSE 2002-ben a terrorizmus elleni harc nemzetközi kutatási programjában vetette fel elsőként a radioaktív anyagok terrorista célokra való felhasználásának problematikáját. Az Amerikai Egyesült Államokban nevezték el „piszkos bombának”. Ebben a kérdésben vitatható az amerikai álláspont, de ebben cikkben nem célszerű kifejteni az ellenérveket. Csak emlékeztetőül jegyezzük meg Litvinyenkó halálának körülményeit.

Ezt azért célszerű felvetni, mert mint az a tudósításból is kiderül, a hasadó anyagok tárolása, széthordása, nem megfelelő elhelyezése okozhat még súlyos környezeti gondokat. Nem csak az Emberekre, hanem a teljes tájra jellemző élővilágra is kihathatnak a radioaktív anyagok. Igazán nagy gondot az jelente, ha a nagy kiterjedésű felszín alatti ivóvizekbe is bejutnának a hasadó anyagok.

Felvetődik a kérdés milyen elvek mentén kellene a felderítéshez szükséges technikai és technológiai rendszerek alakítani.

• Alapvetően elektromágneses sugárázások leképezésével lehetne a méréseket megoldani, amelyek a teljes spektrumra kiterjednek. Az elektromágneses sugárzások leképezése távérzékeléssel történhet, amely nem igényli például azt, hogy a vizsgálandó talajjal érintkezzen a műszer együttes.

• Az elektromágneses sugárzások jellemzői alapján létezhetnek különféle képalkotási lehetőségek, mint például az emissziós, reflexiós és transzmissziós.

• A leképezett és a detektorok által megjelenő foton energia értékek további két módozatban dolgozhatók fel. 1) képpé rendezetten, mint egy vizuális információ, valamit 2) spektrális analízissel jellemezve.

• A leképezések esetében a talajszerkezeti kutatásoknál fontos, hogy első lépésként jelet tudjunk generálni. Ez nagyon egyszerű, mert vagy van jel, vagy nincs. Egy kicsit tovább elemezve az egyik elektromágneses tartományban a „van” jelet még kétfelé oszthatjuk, úgymint +1, vagy -1. Ez a látszólag nagyon egyszerű meghatározás teszi viszont lehetővé, hogy spektrometriát végezzünk. A spektrális elemzések feldolgozását több módozatban is el tudjuk képzelni a felderítést és elemzést, úgymint differenciált spektrometria, vagy mint foton-energia differencia.

• A kutatás folyamán sikerült a detektor rendszereket és azok tulajdonságát, egybeépítettségét meghatározni. A megoldandó feladat az volt, hogy önállóan és a komplexitásban elkészített felvételeket hogyan lehet egységesen megjeleníteni, és mégis elkülöníteni.

• A szükséges és elégséges detektorok kiválasztását tekinthetjük a műszertervezés alapjának. A bejövő információk szelektálása és rendezése, csak megfelelő informatikai támogatottsággal oldható meg. Kiemelkedően fontos, hogy a detektálás folyamatos legyen, minden részeleme archiválható legyen és közvetlen visszacsatolással a módosító jellegű sajátos tartományok kiszűrésével automatikus kalibrálást lehessen végrehajtani.

• A kutatási és a kísérleti szakaszokban csak egy térinformatikai rendszer volt alkalmas az adathalmazok feldolgozására. A térinformatikai elveknek megfelelően térspektroszkópi segítségével (természetesen nagy háttér kapacitással) akár egy teljes sivatag is feldolgozható és elemezhető. A feldolgozás alapját célszerű egy műholdas felvétellel kezdeni és erre kell síkonként az információkat feltenni.

 

A detektálást ezt követően tetszőlegesen, a tájszerkezetnek, a kérdésfeltevésnek és az egyéb faktoroknak megfelelő kell elkészíteni.

Megfelelő adatbevitel lehetővé teszi, hogy egyre finomabb térszerkezeti formációkat is meg tudjunk határozni, mint azt a két hiperspektrális adatkockán is láthatjuk.

 

Megfelelő adatgyűjtés esetében, a kísérleti fantomokon mért értékek alapján, az adott talajszerkezeti struktúrában értékelhető és jellemezhető képet nyerhetünk.

Kiemelés a kutatási programból:

 

Összefoglalva a bonyolult Líbiai helyzetet elemezve, nem zárható ki, hogy szükséges volna egy egységes elveknek megfelelő technológiai rendszert kidolgozni és azzal hatékony segítséget nyújtani Líbiának, illetve azoknak az arab államoknak, aki hasonló gondokkal küzdenek. Természetesen még ide sorolhatóak az adott régió környezetvédelmi feladatainak ellátása és az ott élő emberek egészségi helyzetének térinformatikai feldolgozása és elemzése is.

MTSE

2012.02.24.