Meddig tart még az emberi szellem süllyedése?
A forrásokból összeállította, olvasmányaiból, gondolataival
kiegészítette, szerkesztette:
Dr. habil Göőz Lajos professor emeritus
I.
Kierkegaard dán filozófus már 150 évvel ezelőtt leírta, illetve nézeteiben kifejtette, hogy az európai szellem világába betört a barbárság. Tanítása szerint csak a mindennemű, külső létezőtől független ember képes eljutni „etikus személyi” létezéséhez, egzisztenciájához. Le Bon már 80 évvel ezelőtt azt mondta, hogy abban az időben élünk, amikor az egyén tudatos tevékenységének a helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. Az értelem helyébe az ösztön, a fény helyébe a homály, a rend és a józanság helyébe a rendetlenség, és szenvedély nyomul. Ez a barbárság nem úgy, mint a népvándorlás idején, kívülről jött, hanem alulról, belülről rothasztotta meg az embert.
Hamvas Béla mondja erről, hogy „ehhez hasonló katasztrófa az embert csak akkor érte, amikor a Földet özönvíz árasztotta el, és az ember az óceánban elmerült. De, akkor ez az elmerülés külső volt, miként a népvándorlás is külső; de, ma az ember a saját tudattalanjában és a társadalom a saját tömegébe merül alá. Ma éljük meg ezt az első vízözönt.”
Marx és a szocializmus-kommunizmus apostolai a tömegek lázadását készítették elő, s ezzel valóságos „szellemi tatárjárást” zúdítottak ránk. A klasszikus értékek lerombolóinak batukánjaivá váltak. Az osztályharcos monomáliákkal, az osztálygyűlölet, az irigység szításával, az erkölcsi gátlások felszabadításával, a társadalom „átrétegzésével” felgyorsították a Le Bon által jósolt rothadási folyamatokat.
Weöres Sándor a lelki környezetszennyeződésre gondolva így jellemzi korunkat. „A ganaj-imádóvá törpült emberiséget utolérte a trágyaözön”. „A tudomány helyébe az adatbogarászás és a népszerűsítő tömegművelés; a jóság helyébe az érzelgősség; a törvény és az erkölcs helyébe a csoportérdek és az önzés, az anyagi- és szellemi divatok kerülnek. Hamvas Béla a „Vízöntő” című esszéjében azt mondja, hogy „a legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget az, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkodást és a tudatos gondolkozót, és ezzel a tudatlanság óceánjába merül.” „Így válik csőcselékké, söpredékké züllik…”
A kultúránk haldoklását előidéző technikai civilizáció megszületésével, ennek csúcsteljesítményével: a tömegkommunikációnak, mint legújabb kori szellemi vízözönnek mindenek feletti ránk telepedésével, a fentiekben megjósolt enyészet felgyorsul napjainkban.
E romlási folyamatnak néhány jellegzetesebb részterületét kíséreljük felvázolni. Az egész emberiség veszélyhelyzetben van! A romlás az itt leírtaknál sokrétűbb, de úgy tűnik, hogy a főbb területek átvilágítása hozzásegít az önismerethez és a tisztánlátáshoz.
A parlagfű kultúra; egy kulturált ember, ha valamit tesz, képes az ingerek által kiváltott viselkedések tendenciáit, azok következményeit, társadalmi hatását mérlegelni, és azoknak megfelelően cselekedni. Minden helyzetben, tömegben, futballmeccsen, vendéglőben, tüntetésen, közlekedési eszközökön, családi vitákban stb.; kisebb-nagyobb közösségben, tehát az élet minden színterén. Az adott társadalom normaszintjét igyekszik figyelembe venni.
Az állatok reaktív módon viselkednek. Az ingereket azonnal követő cselekvési reakció követi. Ha a kutya lábára rálép véletlenül a gazda, a kutya reflexszerűen beleharap a lábszárába, s ezért nem okolhatjuk a kutyát. Az ember azonban képes arra, hogy az ilyen reaktív viselkedési módokból a társadalmi hatások, tapasztalatok, szokások, beidegződések eredményeképpen szünetet iktat be, gondolkodik, mérlegeli a következményeket. Ezek a mintajellegű viselkedési formák egy „normális” társadalomban szinte átöröklődnek, uniformizálódnak – mint itt nálunk is – a tradicionális európai kultúrában. Pl. a várandós kismamák, az idős emberek nem kételkednek abban, hogy a nyilvános közlekedési eszközökön le tudnak ülni, hogy lesznek olyanok, akik átadják a helyüket. Ebben a kultúrában, viselkedési szokásokban (pl. ha egy ajtó elé egy nő és egy férfi egy időben érkezik, a nő biztos lehetett abban, hogy a férfi előre engedi).
Ezek a viselkedési normák azonban – mint tapasztaljuk – nem érvényesülnek minden esetben, az emberi akarat és döntésszabadság olyan viselkedési mintákat is eredményezhet, amelyek még az állatok ragadozó magatartását is felülmúlják. Az alkoholista, aki májzsugorban szenved, tovább iszik, a tüdőrákos tovább dohányzik, egy trafikost néhány forintért megölnek, a diákok a feszültségeiket lövöldöző ámokfutásokkal, tanárverésekkel vezetik le. Ezek inviduális szinten megnyilvánuló jelenségek, de mögöttük egy eldeformálódott, szabados kulturális befolyás áll. A neoliberális, globalizált gazdasági rend az elhatalmasodó egoizmus képes társadalmi, erkölcsi rangra emelkedni, s ezeknek az állati viselkedésre jellemző reakcióknak szabad utat engedni.
Francis Fukuyama 1992-ben jelentette meg „A történelem vége és az utolsó ember” c. művét, amelyben azt bizonyította, hogy véget ért a történelmi haladás az ideológiák terén, és eljött a gazdasági liberalizmus Kánaánja. Ma már látjuk óriási tévedését, a kapitalizmus nem kompatibilis az emberi természettel. A pénzvilág képviselői (brókerek, bankárok, üzletemberek) teljesen elidegenedtek a való világtól, fogalmuk nincs, mi történik a társadalomban, nincs gazdasági kultúrájuk. Rengeteg pénzük van, de nem tudnak mit kezdeni vele, nincs valós gazdasági kultúrájuk, nem értik az egész világon elterjedő antikapitalista tüntetéseket.
Mint Soros György írta (a Népszabadság 2012. június 21-i számában) „a pénzpiacokon a feszültség egyre újabb magaslatokba tör. A politikai és társadalmi folyamatok ugyancsak a dezintegrálódás irányába mutatnak.” Mint kifejti, az egykori lelkesítő nemes céltól a nyitott társadalomtól valami egészen eltérő útra kell lépni.
Sokan úgy gondolják, hogy a szabadpiacról – elképzelt utópia – meg fog oldani minden problémát, és, hogy az ökonómiai-piaci szabadságot az élet minden területén – így a nevelésben is – alkalmazni kell. Soros György szerint viszont a félreértelmezett szabadság nem old meg semmit. Ki tudja ezt, ha nem ő? Ezt írja: „Én, aki nemzetközi pénzpiacokon szereztem vagyonomat, ma attól félek, hogy a szabad versenyes kapitalizmus korlátlan terjedése és a piaci értékek behatolása az élet valamennyi szférájába nyitott és demokratikus társadalmak jövőjét fenyegeti”. (1997) Máshol leszögezi: „Mindaddig, amíg a kapitalizmus az első számú társadalmi rendszer, a pénz utáni hajsza felülemelkedik minden társadalmi megfontoláson. A gazdasági és politikai szabályozások életképtelenek.” (1992. 129.)
Az „adósságrendszer”, ami a neoliberális rendszer gazdasági-társadalmi viszonyainak alapja, az ember jogfosztottságát is eredményezi. Meggyengült a képviseleti rendszer – a politikai hatalom – megfosztja a bizonytalan gazdasági helyzetben lévő lakosságot jogaitól, a képviseleti demokráciában átengedi a hatalmat a tőkefelhalmozás során „meghízott” és rendkívül megerősödött politikai hatalomnak.
Visszatérve tehát; a parlagfű-kultúrához, ami nem igazán kultúra, hanem szellemi és erkölcsi allergiát okozó, szabados beállítódást, korlátlan szerzésvágyon a haszon és az örömelv elburjánzásán alapuló, menetelés az állati, animális társadalom felé.
A munkanélküliség a hajléktalanság privát ügy, a homoszexualitást társadalmi erkölccsé kísérlik felemelni, a nyomor, a bűnözés, a kábítószerszerzés, a mérhetetlen társadalmi, anyagi differenciálódás, az állandó háborúskodás a konfliktuskezelés eszközévé vált. A háborúskodás a legjobb üzlet még napjainkban is.
A világ egyik legjelentősebb nemzetközi, fizikai kutató bázisa (European Center for Nuclear Research, ami 500 hektáron terül el, 27 km hosszú földalatti pozitron gyűrűvel rendelkezik), a svájci CERN építési költsége egyenlő volt egy atom tengeralattjáró építési költségével. Szíria 2011-ben egyetlen évben csak az oroszországi fegyvervásárlására költött el 4 milliárd dollárt. (Time 2012. július 12.)
A hírekben közölt általános erkölcsi züllöttség, bróker és bankügyletek, sikkasztás, még tovább mélyítették a bankrendszerrel szembeni társadalmi bizalmatlanságot. (Az amerikai Time magazin 2012. július 23-i számában összegezte az elmúlt 20 év jelentősebb bank sikkasztásait, csalásait, bankbotrányait, aminek az összege 79 milliárd $-t tett ki. A Lehman Brothers befektetőit, elsősorban nyugdíjasok százezreit 50 milliárd $-al károsították meg, a 300 éves híres angol Barclays Bank törvénytelen nyeresége több ezer millió $-os volt a „LIBOR” global-tranzakciós spekulációval.
Szinte igazolta Bertold Brecht drámaíró egyik darabjának szövegét, mikor a színész azt mondja, hogy egy gyermekgyilkosság bocsánatos bűn egy bankalapításhoz képest.
A kultúra magja, lényege az erkölcs, ezt egészítik ki a szokások, az illem. Az erkölcs megsértése pl. a párkapcsolatokban, a gyermekekkel szembeni erőszak esetén érzékeny reagálást vált ki a jó érzésű emberekből. Az ember a családi, társadalmi, érvényesülési, szexuális és egyéb konfliktusait, megoldatlan problémáiból fakadó „rossz” közérzetét, életmódjából fakadó feszültségét, nyugtalanságát nem tudja gyógyszerekkel megoldani, és/vagy áthárítani minden gondját a társadalom, vagy a többi ember nyakába.
Az illem a szokások megsértése, a kialakult közösségi, az együttélési törvények felrúgása lehet akár csak egy falfirka, graffiti, vagy egy bérházi kutyatartás, rikoltozás, hangoskodás, sértegetés, mindez megmérgezheti több száz ember mindennapi életét. Természetesen a másik véglet is nehezen elviselhető, pl. svájci ismerősömet azért megszólták, mert nem törölte fényesre minden nap az erkély rézkorlátját. Nálunk ugyan nem ez a jellemző.
Már Beethoven is panaszkodott pl. a környezetet zavaró zajra. Fülünket nem tudjuk becsukni, mint a szemünket, a hallószervek még alváskor sem pihennek. A halláscsökkenések 50%-a a zaj eredetű (beat és rock muzsika, motorkerékpárok robaja, stb.), maradandó károsodást idéznek elő, pszichés hatása szédülést, fejfájást, alvászavart, szív- és gyomorpanaszokat, magas vérnyomást okozhatnak.
Ma már a csend igénye világjelenség és sajnos már a csendet is meg kell vásárolni, az elköltözést zöld övezetbe kevés ember engedheti meg magának.
Jól tükröződnek a súlyos problémák az általános erkölcsi züllés, szennyesség, a primitívség, pl. a kereskedelmi televíziók adásaiban, amelyek sajnos főként önérdekeiket, profitjukat féltő, alacsony szellemi és erkölcsi szinten állók kezében vannak.
Menyhai I. írja (Valóság, 2012. 3. sz.); a következő televíziós reklámot láttam. „Egy négykerék-meghajtású, kétszáz lóerős terepjáró száguld a sivatagon át. A rohanó kolosszus homokot felkavarva egy kondenzcsíkhoz hasonló porfelhőt hagy maga után, s közben hallani a benne ülő férfi monológját. Azt mondja, hogy mindig mindenki akart tőle valamit, az anyját is beleértve. De a leglényegesebb, hogy a felesége is kívánt tőle valamit, mégpedig, hogy maradjon vele és a családjával. Erre a száguldó mély, férfias basszusával leszögezi: „De én a szabadságot választottam!” Értsd, egy olyan járművet vásárolt, amelynek felesleges lóerőit utakon nem tudja kihasználni. Egy olyan autót vásárolt, amelybe a nyersanyagok egyre szűkösebb voltára való tekintettel pazarlásszámba menő mennyiségű nyersanyagot dolgoztak be, amely feleslegesen eszi a benzint, és feleslegesen szennyezi a környezetet, ha mással nem, azzal biztos, hogy elhasználódása után gondot okoz a roncs további sorsa.
Milyen asszociációs ajánlatokat nyújt a gyártó cég a televízió segítségével? A családot cserbenhagyni férfiasságot és szabadságot jelent. A szabadság elérhető, ha a szabadságszerető férfi a gyártó cég autóját vásárolja, és azzal „lelép”. Igénykeltés a néző anyagi helyzetére való tekintet nélkül.
Egy másik példa, továbbgondolás céljából. „Két doboz mosópor van az asztalon. Az egyik egy márkás mosópor, a másik egy felirat nélküli dobozban, ami kétszer olyan nagy, mint a márkás mosópor doboza. Egy háziasszonyt megkérdeznek: melyiket válassza? A háziasszony gondolkodás nélkül, mosolyogva a márkás mosópor után nyúl és határozottan azt mondja, hogy ezt! Mert ez jobb!”
Megfigyelték, hogy a gyerekek az óvodában előszeretettel püfölik egymást, ha előző este agresszív tartalmú filmet láttak a televízióban.
A szabados és primitív parlagfű-kultúra elhatalmasodását a mederbeterelő kultúra fölött a csigabiga gyermekdalszöveg több mint fél évszázad alatti változása jelzi impozánsan. A csigabiga gyere ki, ég a házad ideki, kapsz tejet, vajat, holnapra is marad gyermekdalt napjainkban a következő szöveggel hallottam ismét: „Csigabiga told ki a szarvadat, ha nem tolod ki, összetöröm házadat.”
Azt, hogy a társadalmat képzettársítási ajánlatokkal elárasztók zöme saját üzleti érdekeiket védő alacsonyabb szellemi és erkölcsi szinten állók kezében van, a butító és manipuláló reklámokon túl kiváltságosan a primitív szex- és szörnyfilmek tükrözik, amelyek gyártása, finanszírozása és terjesztése bizonyosan nagyon sok ember közreműködésével jöhet létre. Ezek számát ugrásszerűen megnöveli az a réteg, amely a primitívségben örömét leli, amely azt szórakoztatónak találja. Ezek a tények világosan mutatják, hogy a parlagfű-kultúra társadalmi méreteket öltött.
A következő rajzfilm-történet gyermekeknek – az ijesztően primitív szellemi és az erkölcsi szintet illetően – a parlagfű-kultúra esszenciája lehetne.
Egy kisfiú meg egy kislány limonádéárusító bódét nyitnak egymás mellett. A kislány limonádéját szeretik az emberek, és csak úgy hullik rá a dolláreső. A kisfiú elgondolkodik azon, hogyan tudná forgalmát valamilyen italkülönlegességgel növelni, hogyan tudna gyorsan meggazdagodni. Izzadt lábáról lehúzza a zoknijait és belemártja a pohárba öntött limonádéba, majd eladja a legközelebbi vevőnek, aki ujjongva kürtöli szét a hírt az új szenzációs ízű limonádéról. Az emberek végül is sorban állnak a kisfiú bódéja előtt, de ő ezt a hirtelen megnőtt keresletet nem tudja kielégíteni, ezért áttér nagyüzemi termelésre. Alkalmazottat állít be a pult mögé, ő maga pedig izzadsággal telített zoknik gyártásába kezd. Vásárol egy szobakerékpárt, azt agyonhajtva serkenti testét gyors izzadásra és futószalaggal dobáltatja be a poharakba az izzadástól csöpögő zoknikat. A kislány tönkre megy, a kisfiú meggazdagodik.
Ilyen asszociációs ajánlatokkal és hasonlókkal, amelyek a parlagfű-kultúrát tenyésztik, és azt sugallják, hogy a primitívség, a becsapás, az ízléstelen hecc, a fogyasztás, a birtoklás, a feltűnési viszketegség, az agresszió, a rombolás, a tombolás, a rongálás az ordítozás, a sikongatás, a homoszexualitás erkölcsi rangra emelése, a durva pornográfia, a legyőzés (a konkurenciaharc), az élvezetek hajszolása a jó – ilyen asszociációs ajánlatokkal hiába várunk az új, erkölcsösen gondolkodó, cselekvő és szorgalmasan dolgozó ember megszületésére. A felsorolt társadalmi jelenségek nem az önmegvalósítást, nem az önorganizációs képesség fejlesztését, hanem az önorganizációs képesség szétesését szolgálják, aminek tragikus következményeit lépten-nyomon tetten érhetjük a gazdálkodás- és vállalkozásetikán túl a bennünket körülvevő társadalmi valóságban – az etikában és a felnövekvők szertelenségében, s mi több, súlyos, gyilkosságokig elmenő bűnözésében. Ilyen körülmények között a homo sapiens képtelen a neoliberális erkölcsi mocsárból kiemelkedni.
Visszatérve a parlagfű-kultúra gyökereihez: Az amerikai kultúra az angol, mindig is liberális anyakultúrából szakadt ki, amikor a telepesek az őslakos indiánokat elkezdték irtani, és az ökölszabályokat a mindennapok emberközi kapcsolataiban is alkalmazták, világszerte gyorsan megszületett a vadnyugat fogalma. A vadnyugat azt is jelentette, hogy nemcsak az intelligensebb, magasabb szellemi és erkölcsi szinten álló telepesek tudtak boldogulni, hanem az erősebb jogán válogatás nélkül mindenki, aki a vadnyugatra érkezett; ha boldogult, és nem a kilátástalanság és az alkoholizmus döntötte le a lábáról. Így vált Amerika a világ szemében a korlátlan lehetőségek paradicsomává. A korlátlan lehetőségek és a korlátlan kapitalizmus nyilván egy tőről, a korlátlanságból – a szabadosság erkölcsi rangra emeléséből – fakadnak. A revolverhősök tradíciói tovább élnek az amerikai polgárok szinte mániákus fegyvertartási szokásaikban és hétvégi lövöldözési szórakozásaikban, amelyekhez a politikusok nem mernek hozzányúlni. A fegyverhez fűződő szokások továbbgyűrűznek, és többek között különböző szekták gyilkolási és öngyilkossági praxisában, az iskolai ámokfutásokban, valamint az amerikai államelnökök elleni merényletekben jutnak kifejezésre.
„A vadnyugat erőszakon alapuló, íratlan ökölszabályai később lecsaptak a nagyvárosok polgárságára is. A híres chicagói gengszterbandák önkényeskedései, a maffia virágzása, a Ku-Klux-Klan terrorja is ebbe az irányba mutatnak. Ehhez járult az emberek profitorientált butítása, a comics (a képregény), a bűnügyi, a giccses, a szörny- és primitív szexfilmek tömeges terjesztése, általában az együgyűség, a szenzációhajhászás, a kriminalitás, a terror és a szekták térhódítása, mindamellett, hogy az amerikai polgárság jó része szexuális életfelfogása és életstílusa világosan tükrözi az informális erkölcsi normák felszínességét, amelyeket a formális normák – a törvények – akarva, nem akarva az alapbeállítódáson keresztül –, ha más okból nem is, de népszerűség kényszerből, gyakran támogatnak.
A második világháború után sikerült az amerikai szabados kultúrát – az amúgy is libertáriánus angolszász kultúra vadhajtását – átültetni a kontinentális Európába. Ezt elősegítette az, hogy a háború minden borzalmát átélt európaiak nem akartak többé nélkülözést, szenvedést és szomorúságot. A szvingező amerikai katonák lezsersége megtestesítette mindazt, amire az európaiak vágytak. A lezseren a falnak dőlő és rágógumit rágó amerikai embertípus új, felsőbbrendű emberfaj; könnyen elismerésre és lelkes követőkre talált. A kultúraváltozásba lényeges szerepet játszott az is, hogy egy olyan kultúra átvételéről volt szó, amelyet mind gazdasági, mind katonai szempontból a győztes hatalmak legerősebb tagja képviselt. A képzettársítási ajánlat azt sugallta, hogy ha az amerikai életstílus képes volt az USA gazdasági és katonai hatalmát létrehozni, akkor ez Európának – sőt, az egész világnak – csak jót hozhat.
Kétségtelen tény azonban, hogy az USA óriási pénzügyi-gazdasági erőt képvisel, de az is, hogy a világ nagy része – köztük Európa – kritikátlanul másolta az amerikai életstílust, és ezzel szabad utat nyitott a parlagfű-kultúrának.
Sajnos Európában, elsősorban Nyugat-Németországban ez az amerikanizálás, a felsőbbrendűnek kikiáltott amerikai angolszász értelmezésű liberalizmus hozzájárult a kultúra szétrombolásához, amit éppen a szociáldemokraták vezető nagytőkései segítettek elő. 1945-1965 között megtörtént a morál általános elértéktelenedése. Ebben a keresztény demokraták (CDU) valamint a szabaddemokraták (FDP) is, szinte elkötelezetten támogatták az SDP-t, azaz a szociáldemokratákat.
A jelenlegi gazdasági, társadalmi anomáliák ennek az erkölcsi, szellemi és pénzügyi válságot előidéző folyamatnak közbeeső állomásai. Ismételten idézve Soros Györgyöt, aki talán világviszonylatban is belülről ennek a tőkés berendezkedésnek a legjobb ismerője, 1999-ben könyvében írja: „Globális társadalmunk szervezettsége siralmas – szögezi le. Nem tudjuk megőrizni a békét, és képtelenek vagyunk a pénzpiacok túlkapásait ellensúlyozni. E kettő nélkül pedig a globális gazdaság szükségképpen összeomlik…”
II.
Van-e a mai fiatalságnak morális igénye? Az első élőlények, főként az alga-félék már 4 milliárd évvel ezelőtt megjelentek a Földön, a legelső emberszerű lényeket az antropológiai leletek alapján mintegy 2 millió évvel ezelőttire becsülik és körülbelül csak 200000 évre becsülik a bölcs ember, vagyis a Homo sapiens a mai ember kialakulását.
Nehéz definiálni, hogy mi is az ember? Tréfásan Franklin Benjámin amerikai államférfi, a villámhárító feltalálója, úgy határozta meg: „az az élőlény, aki akkor iszik, ha nem szomjas, és nemcsak meghatározott időszakokban, hanem állandóan párosodik és rendszeresen írtja a saját fajába tartozókat is.” Nem tréfásan, Franklin az embert „eszközkészítő állat”-ként is definiálta.
Arisztotelész szerint: „az ember politizáló állat (Zoon politikon), Marx szerint: az ember „termelő állat”, a mai közgazdasági szakemberek szemében: az ember „fogyasztói állat”. Talán ez a definíció illik rá a leginkább: részben a legvadabb ragadozó állat, részben Isten legkedvesebb teremtménye. Tehát amolyan sárkányfogveteménynek és a szentnek az összegyúrásából keletkezett torzó. S ez a torzó nem változott a történelem hajnalától, az ószövetségi időktől kezdve, az asszír, a hun, a tatár, a görög-római, a középkor hódító háborúin, a két világháború tömegmészárlásai (Gulák, Auschwitz), Drezda, Hirosima, Nagaszaki elpusztításán keresztül a mai Balkánig mindenütt a Földön. Az erkölcsi javulás főbb vonulatai: kannibalizmus, rabszolgatartás, hűbéres-tartás, a totalitárius rendszerek modern rabszolgasorban tartott állampolgárai; a világbanki kölcsönök rabszolgaszíján tartott állampolgárai illetve nemzetei. A növekedés határai szinte globalizálódtak, s közben az „igavonó baromi járomba” bújás egyre emberibbnek, úgy látszik egyre önkéntesebbnek tűnik. Az eladósodott országok állampolgárai (így mi is), „humanizált rabszolgákká” váltak. Míg Szabó Dezső „Az elsodort falu”-jában azt nehezményezte, hogy az egész falu az uzsorás kocsmárosnak dolgozik, addig ma elmondhatjuk, hogy egész földrészek az uzsorás IMF-nek (Nemzetközi Valutaalapnak) dolgoznak.
Ez a humanizált rabszolgatartás még erkölcsösnek is tűnhet a szociál-liberalizmus hívei között. De a mindennapos rablógyilkosságok, kéjgyilkosságok, politikai gyilkosságok, a merényletek, a túszejtések, a kínvallatások, a terrorizmus, anarchizmus, a permanens háborúk a glóbuszunkon; a bombázások, a biológiai, vegyi, atom-, neutron-, hidrogénfegyverek stb.-k gyártása remélem, visszabillentik az olvasóim agyát a kiindulási definíciónkhoz, hogy az ember valóban úgy tűnik, hogy a legvadabb ragadozó állat. A technikájának fejlődése elsősorban az emberpusztító eszközök tökéletesítését eredményezte.
Konrad Lorenz etológus szerint az állatvilágban van ragadozó-préda viszony, de csak a különböző fajok között. Egy fajon belül az evolúciós fejlődés, a létfenntartás ösztöne rituális vetélkedésé szelídítette a fajon belüli küzdelmet. Lorenz szerint ez a fejlődés azért nem ment végbe az emberi fajon belül, mert két meztelen, csupasz kezű meglett férfi nem képes eszközhasználat nélkül megölni a másikat. Az eszközhasználat pedig mintegy csak pár százezer éves. Semmi ez az evolúció sokmillió éves szükségletéhez képest.
Szondi Lipót magyar származású svájci sorsanalitikus szerint „Káin uralkodik a világon; a Káin-gén, az agresszor-gén; és ez a sajátos, tömegében erősebb az alkalmazkodó, a törvénytisztelő, a törvényteremtő Ábel-génnél.”
Az imént leírt torzónak – az embernek – a szebbik oldala az, hogy Isten lelket lehelt bele. Történelmi tény, hogy a vallás egyidős az emberiséggel. A történelem hajnalán feltűnő nagy birodalmak, a Sumer, Egyiptom, India, Kína, de az Újvilágnak az európai ember által elpusztított kultúrái is mind erről tanúskodnak. Isten mindenütt, minden időben kinyilatkoztatta magát a teremtményeinek. A szellemi szférának eme legelső területén a papság megalkotta idővel a maga erkölcstanát (emberszelídítő normáit). Majd megalkotta dogmatikáját (a szabatosan megfogalmazott, hinni köteles alapigazságait); az erre épülő teológiáját (istentanát, a vallással kapcsolatos tételes ismereteit), és végül a hierarchiáját (a világi, látható egyházat). Ez természetesen nem azonos az egy hiten levők szellemi közösségével, az Anyaszentegyházzal.
Kétségtelen, hogy az emberi történelemben a legfontosabb, a legnemesebb tettet: a ragadozó vadnak emberré alakítását a vallások érdemére kell írnunk. Az már sajnálatos, hogy ebbéli igyekezetünkben a vallások is válságba kerültek, mert lassan kiveszett belőlük a legerősebb vonzóerő: a misztika. Az Isten benső, közvetlen megtapasztalásának az ősi, titkos tana. Az Isten és az ember közvetlen kapcsolatteremtésének módszeres művelése az utódoknak ebbe való beavatása… A világi egyház, a teljes hierarchiájával egy időben politikai hatalommá, napjainkban pedig amolyan „lelki szolgáltató vállalattá” vált, amely lassan az Isten és az ember közé ékelődik. Az emberben él az ősi forrás, a közvetlen kinyilatkoztatásban részesülés, az Isten közvetlen megtapasztalásának a vágya, az ez iránti igény.
Az emberi szellem süllyedését az emberiség körülményeiben bekövetkezett változások gerjesztették és okozzák napjainkban is. Az alapvető ok, az ipari-technikai forradalom visszaütő bumerángja korunkban. Az ember versenyt fut önmagával, ezért a mai élet megfoszt az öneszméléshez szükséges időtől.
Foglaljuk össze röviden ezeket a folyamatokat.
1. Az első baj, az eltömegesedés (városiasodás). Ma már, még a nem fejlett országok lakosainak a zöme is néhány nagyvárosban él. Pl. a 60 milliós Egyiptomnak harmada a 20 milliós Kairóban zsúfolódik össze.
Az emberek milliói elindultak természeti környezetükből, kis falvaikból, tanyáikból a gazdasági kényszer által kijelölt úton, a munka reményében a városokba, visszatérni azonban már nem tud elhagyott környezetébe. Szorongató többes magányban próbál másféle módon élni, munkanélküli, elégtelenül táplálkozik, zsúfoltan lakik.
Bizonnyal állíthatjuk, hogy az emberiség nagyobbik hányada biológiailag, pszichés és társadalmi értelemben nem egészséges. Erről már Marx is írt megindító lapokat „A tőke” című művében, az iparosodás az új kor angliai „diadalmas hajnaláról”. A calcuttai vagy a Rio de Janeiro-i nyomornegyedekben, ahol huszadmagával szorong egy odúban, érezheti az ember a másik biológiai közellétét, a nyomorúság minden következményét.
Már a századunk elején megírta Oswald Spengler „A Nyugat alkonya” című művében, hogy az elvárosiasodás (az elpolgáriasodás), a civilizálódás a kultúra halálát jelenti. Az eltömegesedés megöli a kultúrát! Konrad Lorenz még hozzáteszi: „a túlzsúfoltság a szociális kapcsolatok túlkínálatával jár. Erre a városlakó embertelen módon, agresszióval válaszol.” Ezért akkora, és állandóan növekvő a bűnözés a nagyvárosokban. (Gyilkosság, maffiózás, prostitúció, betöréses lopás, autólopás, nemi erőszak, kábítószerek, alkoholizmus, bűnüldöző szervekbe való beépülés stb.)
2. A süllyedés második területe: az emberiség elbutulása (szellemi degenerálódása). A pedagógusok ezt már sok évtizede észrevették, csak az akkori oktatáspolitika mellett észrevételüknek nem adhattak hangot, „az emberiség lassú elhülyülésének folyamata felgyorsult napjainkban!” Az óvónőktől az egyetemi oktatókig erről panaszkodik mindenki: „egyre rosszabb a merítés, egyre rosszabb az utánpótlás.” Czeizel Endre szerint. „20 év alatt 440%-kal nőtt hazánkban az értelmi fogyatékosok száma.” (Ezt úgy 15 évvel ezelőtt mondta a Pécsi Humángenetikai Konferencián.) Oly kétségbeejtően kevés a gyógypedagógiai férőhelyek száma, hogy szükségmegoldásként országosan ún. „korrekciós osztályokat” hoztak létre a normál osztályok tehermentesítésére. De nemcsak a buták lettek hülyébbek, hanem az egész populáció értelmi színvonala süllyedt. Az emberi képességek valamikori „normál eloszlása” helyére baloldali aszimmetria lépett. E jelenség oka külön tanulmányt igényelne. Konrád Lorenz ezt „genetikai széthullás” veszélyeként említi. Nincs szelekciós nyomás a szociális viselkedési normák fejlődésére és fenntartására. Ennek következménye a társadalom infantilizálódása. Ennek végső eredményeként a „lázadó” ifjúság szociális parazitává fejlődik.
3. A harmadik szellemi torzulási jelenség: az emberi nem „belső irányítottságú emberből külső irányítottságúvá válik.” Alexis Carrel (Nobel-díjas fiziológus) „Az ismeretlen ember” című könyvében azt írja, hogy a napi viszonylagos szellemi magány elengedhetetlen feltétele az emberi személyiség harmonikus fejlődésének. A lélek befelé fordulásának ezen órái teremthetnek benne harmóniát. Az egyént ért külső ingereknek ez a feldolgozási szakasza hasonlatos a szarvasmarha biológiai ritmusához.
A mindent kisajátítani, birtokolni akaró modern mai ember életformája ettől a szellemi emésztési folyamattól fosztja meg önmagát. Régen, akár egy előadás meghallgatása, akár egy baráti beszélgetés vagy egy könyvrészlet elolvasása kritikailag, logikailag, erkölcsileg, érzelmileg elemezve, megemésztve a hallottakat, látottakat vagy olvasottakat egy élmény volt. Minden bennünket ért benyomást (információt) kritikusan, elemezve értékelni és feldolgozni kellene önmagunkban. A mai életforma (az eltömegesedés, elvárosiasodás, gettósodás, lásd a modern lakótelepeket!), az állandó csordában, közösségben élés, a viszonylagos elkülönülésre való képtelenség; az emberiségre zúduló tömegkommunikációs szennyáradat egyoldalúvá torzította az emberi lelket; megszűnt a lélek befelé forduló értékelő-elemző funkciója.
Régen volt az emberi léleknek egy belső magja, erkölcsrendje, értékrendje, a tradíciókhoz, az eszményképekhez, a magatartásmintákhoz való ragaszkodása, amely az élet minden helyzetében, idejében eligazította, volt egy belső „iránytűje”.
A mai ember legtöbbjéből hiányzik ez a belső mag, belső tartás, iránytű. Ehelyett a mai ember többnyire olyan, mintha az agyában egy lokátort (radart) helyeztek volna el a környezet elvárásának a letapogatására. Döntéseit, cselekedeteit, gondolatait jobbára a külső környezete határozza meg. Ennek következtében a mai ember egy része egyén, de nem egyéniség; személy, de nem személyiség. Jellemvonásai eltűntek, amolyan semmilyen, egyforma tömegemberré, fogyasztóvá aljasult nyájember. Élelmiszer-, iparcikk-, nő-, alkohol-, kábítószer, műsor-fogyasztóvá.)
Hogyan is állunk ma, egy információözönben élő, éppen az üres lakásba hazatérő diák viselkedésével? Mivel a viszonylagos elkülönültséget nem biztosító mai életforma miatt megszűnt a lélek befelé fordulása (működése), az üres lakásban (a végre szent magányban!) üresnek, elviselhetetlennek, unalmasnak érzi magát s az első dolga hazaérve, hogy benyomja a magnó, videó, tv vagy rádió gombját. Ha ennek éppen akadálya van, akkor lemegy azonnal az utcára, a kortárscsoport „bandához”, hogy ne unatkozzék. Ilyen két lábon járó „szellemi szegényházzá” torzult napjainkban az információk özönében élő, az Isten képére teremtett egykori ember. A mai fiatalok egy része még az iskolába vagy munkahelyére járás ideje alatt is a fejére tett fülhallgatóval védekezik walkmanjén keresztül a szellemi vákuumjának elviselhetetlensége ellen. Inkább a rockzene, semmint egy önálló gondolat megszületése. Könnyebb a passzív befogadás, hallgatás, mint az aktív szellemi munka.
A fentiekben jellemzett tömeges személyiségtorzulást „külső irányítottságúvá válásnak” nevezhetjük. Ez, természeténél fogva gyűjtőfogalma számos egyéb, ezzel kapcsolatos torzulásnak. (Újhullámok, új zenei, öltözködési, viselkedési stb. divatok gátlástalan majmolásának; az egyén szuggesztibilitási, befolyásolhatósági, manipulálhatósági, jellegtelenné válási jelenségeknek.)
Ezt a jelenséget, úgy 30 évvel ezelőtt Riesman (amerikai szociológus) „A magányos tömeg” című könyvében jelezte elsőnek. De a magyar társadalomban csak az utóbbi évtizedekben lett jellegzetessé, tipikussá. Egyébként a rádió elterjedésének tömegbefolyásoló hatására (s főként azzal egyes hatalmi csoportoknak visszaélési lehetőségére, veszélyére) már Kodolányi János felhívta a figyelmet elsőként, az 1943. évi balatonszárszói értelmiségi gyűlésen, drámai hangú beszédében.
4. Az érzelmi elsivárosodás
Szellemi torzulásunk összes további baja az említett háromból következik. Nevezetesen az érzelmi elsivárosodás (részvétlenség, az irodalom és a művészetek primitivizálódása; ízlésvesztés, útvesztés, értékvesztés). A mai emberek többségében a valamikori fájdalom és öröm kontrasztjának természetadta hullámzása a hallatlan unalom észrevétlen rezgésévé csillapodik. A részvétlenség eluralkodása – mondja Konrád Lorenz – a tradíciók leromolását eredményezi. A zsidó vallás és szellemi élet táplálója, „örök égője” éppen a tradíciók mindenek fölötti, gondos ápolása. E téren is tanulhatnánk tőlük. Bár sok ellenérzést vált ki még saját hazájukban is. Sajnos a nem zsidó népek hagyományaikat, mítoszaikat igyekeznek lerombolni. A hagyományok lerombolásának egyik pszichikai, pszichológiai következménye: a nemzedék ellentét. A fiatalok a szüleiket idegen etikai csoportként kezelik, előfordul, hogy gyűlölik. A megváltozott életforma felfokozza a gyermek és szülő közötti kapcsolat hiányát. Ez pedig identifikációs zavarokhoz vezet.
5. Az akarati elsivárosodás. Akarati nevelésről az utolsó 40 év pedagógiájában alig olvashatunk. Pedig minden új dolog a képzelet és akarat együttműködésének a szülöttje. Valamikor keményen meg kellett dolgozni az embereknek a létfeltételekért. Ez megedzette az akaratot. Ma minden az emberek ölébe hull, ma minden úgy rendelkezésükre áll, mint a levegő. Hazánkban a második világháború utáni összeomláskor még az volt az iskolák pedagógiai jelszava: „követelek, mert tisztellek!” Ma ezt lehetne felírni az iskolák kapujára: „Mártsad tejbe-vajba, mit se kímélj tőle; majd derék, lusta fajankó válik így belőle!”
6. Az emberiség erkölcstelenné válása. Pedig mindennek az erkölcs az alapja. A jogot is ebből kellene levezetni és nem fordítva. Hol van ma már a társadalmi gyakorlatban a tízparancsolat? Sehol! Beszorult ez ma már a templomok falai közé. Nyíltan hirdetik, hogy ivarérett egyedeknek joguk van a korlátlan nemi élethez, az „örömszerzéshez”. A mai szennyirodalom, a tv és a mozi, a videó és a színház a bűnözés ennek az iskolája; csakúgy, mint a kereskedelem néha a csalás iskolája. Társadalmasított bordélyházzá vált a Föld! Az adott szó iránti erkölcsi elkötelezettség is szláv mentalitássá változott: mást mondani, mást gondolni, harmadikat cselekedni. A magyar nép erkölcsét valamikor a gondolat, a szó és a cselekedet egyenértékűsége jellemezte. Jeles költőnk, Vörösmarty így nevelte egykor nemzetét: „Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába, az egész világ nem a mi birtokunk!” Ma az egyén az önmegvalósítás önző álarca alatt az egész világot akarja birtokolni.
Mivel Mózes – ismerve népét – tudatosan kihagyta a kőtáblájáról a „Ne hazudj!” parancsot, ma már a szemérmetlen hazugság olyan özöne zúdul az emberiségre, hogy kivételes ritkasággá vált az igazmondás. Ha netán valahol akad még ilyen személy, arra mint külön „állatfajra” tekintenek.
7. Az elanyagiasodás napjainkra a leggyakrabban emlegetett torzulás (a Mammon imádata). Minimális befektetéssel maximális hasznot húzni. Keveset dolgozni, jól keresni, magas szinten fogyasztani! Ma a legtöbb embernek ez az eszményképe. A mai ember az Isten Fiát nemhogy 30 ezüstpénzért, de 20 fillérért is eladná. Számára ott kezdődik az ember, hogy mije van? Különben csóré, senki, akit becsülni sem kell. Ezt még néhány politikusunk is kinyilvánítja. A vallási, szellemi, filozófiai dolgok nem érdeklik. A politika is csak annyiban, amennyiben annak számára anyagi hozadéka van. A kommunizmus és a kapitalizmus az anyanyelvűségben és az erkölcstelenségben ikertestvérek.
8. A tömeges elbugrisodás. Eljutottunk korunk szellemi süllyedésének utolsó vonásához, a parlagfű-kultúrához. Napjainkban a „szellem embere” helyébe a „kultúrbugris” lépett. Nevezzük „kultúrbugrisnak”: a tanult (diplomás), de neveletlen (bugris) embert. Ez korunk sajátos terméke. Társadalmi, sőt világjelenség. Ez nemcsak az ifjúságra értelmezhető. A gondolkodó és nyitott szemű olvasó, más területeken, más korosztályokban is felfedezheti a megfelelő analógiát.
Az ifjúságot nem kell elítélni, megcímkézni, inkább felmenteni, mert történelmi-társadalmi körülményei torzították, manipulálták ilyenné. Más társadalmi rétegekre ugyanúgy vonatkoztatható ez a torzulási jelenség.
A mai fiatalok egy része ilyen (s ez a rész úgy tűnik növekedőben van):
– Ő a jól informált egyén, aki mindenről hallott, de pontosan semmit sem tud.
– Ő az, aki tömegével használ olyan kultúráltnak tűnő kifejezéseket, amelyre ha rákérdezünk, fogalma sincs, hogy az mit jelent. Egy dolognak csak a nevét tudja, de azt, hogy az a dolog micsoda, azt nem.
– Ő az, aki nem ismer el tekintélyt maga fölött, s értelmében szinonim kifejezésként jelenik meg a „tudás” és az „emlékezőtehetség” fogalma.
– Ő az, aki az emberiség legősibb kultúrkincséből: a vallásból és a filozófiából szinte semmi lényegeset sem ismer. A templomok vallási freskói számára semmit sem mondanak.
(Érthetetlenek, paradoxonok számukra az ilyen kifejezések, mint „Jákob létrája”, a család „Benjaminja”, „József testvérei”, „hét szűk esztendő”, „egyiptomi tíz csapás”, „hét főbűn”, „Jónás és a cethal”, a „damaszkuszi út” stb.).
– A kulturbugris a saját nemzetének a történetét sem ismeri jobban a Bibliánál.
– A magyar irodalmi műveltsége olyan, hogy öt klasszikus írónk művét sem olvasta; 3 verset sem tud kívülről, de ő strukturális verselemzésekkel foglalkozik. (Azelőtt minden érettségizőnek 100 verset kellett tudnia.)
– Művészettörténettel és művészeti irányzatokkal foglalkozik, „izmusokkal” (színelméletről nem is beszélve), s közben képtelen lerajzolni egy csonkagúlát vagy akár egy téglatestet.
– Régen egy fiatal százával tudott dalokat, a mai nem tud (ha például dániai diákokkal vagyunk együtt szégyenkeznünk kell Kodály országában a mieink tudatlanságán).
– Valaha a tizen- és huszonéves tudta, hogy hogyan kell az alkalomnak megfelelően viselkedni és öltözködni, a mai nem tudja. Például: fütyül az iskola, főiskola (egyetem) folyosóján vagy tantermében. Gátlástalanul szemetel. Ellop minden mozdíthatót. Rágógumit rág (olykor eszik) az óra alatt. Evéskor és rágózáskor csámcsog. Nyitott szájjal eszik. Üvegből issza a sört. Mosakodás helyett sprézik. Meglopják egymást, hazudnak egymásnak. Fogyasztási cikknek tekintik a másik nemet. Szemérmetlenül hazudnak tanáraiknak, szüleiknek, egymásnak egyaránt. Tiszteletlenek, udvariatlanok, önkritikátlanok.
– Lecsökkent a tudományos, irodalmi, művészet iránti érdeklődésük. Ponyvát, ezoterikus irodalmat, parapszichológiát, képregényt olvasnak.
– A kultúrbugrisnak nincs szépérzéke. Ha lenne, ez az öltözködésén, a párválasztásán, a környezetének az alakításán megmutatkozna. (Slamposak, ápolatlanok, topisak.)
– A mai fiatalok egy részének a politikai kulturáltsága szinte a nullával egyenlő, erre vonatkozóan érdemes kísérletet tenni; kérdezzünk tőlük, kiábrándító lesz az eredmény.
– Elvárásuk óriási a szülőkkel és a társadalommal szemben, hiszen a múlt rendszer elvtelen udvarlást folytatott az ifjúság kegyeinek a megnyeréséért.
– A kultúrbugris önző, adni nem, csak kapni akar. Az „önmegvalósításnak” minden értéket alávet. (A tömegkommunikáció minden hullámhosszon ma is ezt szuggerálja belé.)
– A saját szuverenitásán ő azt érti, hogy vele szemben senki követelményt ne támasszon, az ő dolgába senki ne beszéljen bele.
– A kultúrbugris türelmetlen, amit szülei, nagyszülei egy életen keresztül kapartak össze, azt ő induló helyzetként elvárja, hogy megkapja; mégpedig olyan természetességgel, mint ahogyan a lélegzéshez a levegő rendelkezésre áll.
– A mai fiataloknak nem a szülő, a pedagógus, a nagy történelmi személyiségek, az eszményképei, de még a Nobel-díjasok sem, hanem a médiák sugallta olyan egyének, akiket a pénz, a siker, a hatalom hármassága jellemez, s aki – ha kell – a pénzéért „embertelensége” ellenére még becsületrendet is szerezhet. (Mercédesről, jachtról, a szeretőjének lakásszerzéséről nem is beszélve.)
Valószínűleg kíméletlennek tűnik ez a szöveg! Főként ott, ahol négy évtizedig csak az ifjúság dicsérete volt az elvárás! (Hiszen küzdelem folyt, mint ma, azok szavazatainak a megszerzéséért!) Napjainkban sajnos nemcsak a Szahara terjeszkedik, a Balkán is felcsúszott már Budapestig.
Összefoglalva: az emberi pszichikumra is érvényes az a fizikai törvény, hogy „a testek a legkisebb ellenállás irányába mozdulnak el.” A mai „puhány”, a „megengedő”, nem büntető pedagógiának, a messzemenő nagy társadalmi, szociális gondoskodásnak az eredménye: könnyen befolyásolható, puhány, fizikailag is lusta, semmilyen, jellegtelen tömegember, tömegfogyasztó: elkorcsosult szellemiségű szociális parazita tömegtenyésztése.
Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy mindezeket a gondokat, melyek az oktatásban és a nevelő munkában ilyen élesen jelentkeznek, nem lehet egyértelműen a fiatalok hibájaként értelmezni.
Kant szerint: minden emberi megismerés tapasztalattal kezdődik, ebből fogalmakba megy át, végül eszmékben végződik. Az eszmék az emberiség mozgatói. Az emberiség eddigi történelmében az alábbi, szépen hangzó, sokszor kényszert, agressziót hordozó eszmék is születtek: az „erősebb joga” (harc a legelőkért, a rabszolgaszerzésért, a másik javainak kifosztásáért); „Isten kiválasztott népe” eszméje; Istentől eredeztetett királyságok; hűbéres viszony; diktatúrák; népi és liberális demokráciák; fasizmus; maoizmus; szocializmus; kommunizmus stb., hogy csak az ismertebbeket soroljuk fel.
Hol van hát itt a hiba? Ott, hogy az emberi szellem zsákutcába jutott: megtagadta az igazságot, az erkölcsöt, így értékvesztésével bukása elkerülhetetlen.
Az igazi válság az emberen belül van. A világ megjobbítását önmagával, önmagunkon kell elkezdeni. A mai ember nincs békében önmagával (bűnözés, öngyilkosság, kábítószerek), sem egymással (válások, perek, pártok, vallási szekták, eszmék, háborúk elburjánzása), sem a természettel. (Elpusztítja természetes életterét hiányzik ökológiai tudata.)
Egy világkongresszust az emberi jogok világszervezetének elnöke Bianca Jagger ezzel nyitott meg: „There is no doubt that today we stand at a crossroads in history.” Azaz: „mi kétségtelenül most az emberiség történelmének keresztútjához érkeztünk.” – rajtunk áll, hogy milyen irányba indulunk el, választhatunk a rend vagy a káosz között.
Irodalom, források
1. Csaba Gy.: Ma és holnap. Medicina Bp. 1975.
2. Herbert Girardet & Miguel Mendonça: A Renewable World. A Report for the World Future Council. Trafalgar House, II Vaterlo Place, London SW1Q4V. 2009. ISBN 9781900322492
4. Menyhay I.: Neoliberalizmus és a dzsungel törvényei. I: Valóság, 2008/6.
5. Pálinkás L.: Településegészségtan. Medicina, Bp. 1971.
6. Révész Gy.: Akusztikus stressz. Fül-orr-gége gyógyászat 15. 198. 1969.
7. Time magazin különböző évfolyamai
8. Vörös Gy.: Az emberi szellem süllyedése (kézirat)