(Palatinus vélemény)
A Palatinus Társaság a 2004. évi megalakulása óta szorgalmazza azt, hogy a tudományok és azok ismeretanyagai rendezetté váljanak. A rendezettség ne csak a résztudományokat jellemezze, hanem feleljen meg annak az igénynek is, hogy a tudományok közötti átjárhatóság tetszőlegesen is biztosított legyen. (interdiszciplináris szemlélet). Az egyes tudomány területek az első elvárást saját értékrendjeik alapján, mondhatjuk azt, hogy tökélyre vitték. A tudományok közötti átjárhatóság igényét viszont csak ritka esetben voltak képesek megvalósítani. Az átlagember viszont ezekről az erőfeszítésekről és a tudományok eredményeiről csak felületes ismeretekkel rendelkezik.
Az ok a tudományos ismeretterjesztés rendezetlenségében kereshető.
A pannon-palatinus elektronikus megjelenése, még ha szerényen is, de igyekszik megoldást találni e – néha megoldhatatlannak tűnő feladat ellátására.
A internet világában 2012.március 12.-én egy figyelemre méltó hírt olvashattunk, aminek forrása „Scientists and journalists need different things from science. Discuss”.
A hír címe felkeltette érdeklődésünket.
Kinek a feladata a tudomány közvetítése, népszerűsítése? – Erről a kérdésről rendeznek beszélgetést Londonban március 13-án.
A Palatinus-vélemény megfogalmazását nagyban segíti a hírben olvasható kérdésfeltevés.
„Hogyan jelenik meg a tudomány a médiában? – Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan több elégedetlen hangot lehet hallani, mint elégedettet. Igaz ez ugyanúgy Nagy-Britanniában, ahogy Magyarországon is. Kinek a dolga a tudományos eredmények közérthetővé tétele? Az újságíróké vagy a tudósoké? – Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak majd március 13-án Londonban tudományos újságírók, tudósok és tudományos bloggerek egy beszélgetés keretében, amelynek célja, hogy minél jobbá, hatékonyabbá tegyék a tudományos újságírást.”
A rövid írás felvet néhány kérdést, mint például azt, hogy a Nagy Hadronütköztető az mi, vagy mi történt a fukusimai atamkatasztrófánál. Úgy gondoljuk, hogy mindkét kérdést korábban szerepeltettük a Pannon-Palatinus oldalon, a palatinus válaszok folyamatosan megtekinthetőek és olvashatóak az archívum megnyitását követően. De nem csak ezeket a kérdéseket vetettük fel és próbáltuk mindenki számára érthetően leírni, hanem a világ bármely pontján bekövetkezett számottevő – a természettel kapcsolatos – eseményt is megfelelő módon igyekeztünk feldolgozni és véleményezni. Említhetnénk a Mexikói öböl-beli olajfúró torony katasztrófát, a nagy korallzátony sebezhetőségét, az izladi vulkán-kitörés hatásait, vagy a vörösiszap katasztrófa elemzését.
A megoldás nem egyszerű feladat, mert sok esetben a politika és maga a tudomány eleve kevés, vagy kifejezetten elferdített információt tesz közzé, főleg ha egy bizonyos eseményhez egyértelműen köze van.
A cikkben, a továbbiakban ezt olvashatjuk:
„Ha a tudományos ismeretterjesztést a tudósok végzik, akkor fennáll a veszélye annak, hogy nem lesz eléggé érthető, nem lesz elég „fogyasztható”. Ráadásul a tudósoknak elsősorban nem az ismeretterjesztés a feladatuk, így nem mindig marad elegendő idejük erre a fajta tevékenységre. Ha azonban az újságírók vágnak neki a tudományos témáknak – még ha többnyire felkészültek is – előfordulnak megengedhetetlen félreértések, torzítások. A tudósoknak és az újságíróknak különböző a nézőpontjuk, és különböző célok is vezérlik őket.”
Sajátos véleményt kell alkotnunk erről a kérdésről. Egymást gerjesztő folyamatok tartják fenn a tudomány és a tudományos újságírás kapcsolatát.
A tudománynak szüksége van elmélyült kutató munkára, mondhatnánk azt, hogy nyugalomra. Tudományos eredményeket nem lehet hetek alatt „összelapátolni”. A tudományos eredmények megkövetelik a csapatmunkát (valamint időt) és azt, hogy az adott tudományos eredmény a természet törvényei alapján is meghatározható legyen. A tudományos élet szerte a világban számos zavarral küszködik. A favorizált tudományos folyóiratok mindent megtesznek azért, hogy fennmaradhassanak, és azt hirdessék, hogy a tudományt csak Ők képviselik. A legnagyobb és legtekintélyesebb tudományos folyóiratok egyre több hibát követnek el, de ezeket igyekeznek titkolni. Idézet egy korábbi cikkből:
„ Dr. Hwang 2004-ben azt állította az amerikai Science folyóiratban megjelent cikkében, hogy csoportjának sikerült klónozott emberi embrióból őssejtvonalat létrehoznia. Az eredményt óriási tudományos áttörésként értékelték egy sor degeneratív betegség – így a cukorbaj és a Parkinson-kór – gyógyításának kutatásában. A szöuli egyetem kilenc tagból álló bizottsága – amely egy hónapon át vizsgálta dr. Hwang munkásságát – a következőt tette közzé most kedden ismertetett nyilatkozatában: „A 2004-es cikket hamis adatok alapján írták, hogy kimutassák, az őssejtek DNS-e egyezik az eredeti donor embrióéval, holott nem egyezett.” A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a dél-koreai csoport „nem tudott semmilyen bizonyítékkal szolgálni, ami azt igazolta volna, hogy egyáltalán létrehoztak valamikor klónozott embrionális őssejteket”.
A tekintélyes tudományos folyóiratokat ért bírálatok egyik alapja a lektorok tevékenységében keresendők. Egy ilyen esetről számoltunk be „A neutrinónak van tömege?”, című korábban megjelent írásunkban. Nem csak értelmeztük a tudományt (az eredeti tanulmányok közzétételével), hanem igyekeztünk rávilágítani arra, hogy az átlagember számára érdektelen neutrínó tömeg kérdése miért kerül figyelmünk középpontjába. A rövid történet az, hogy arról volt tudomásunk, hogy Orbán László tudósunk 2007-ben a Physical Review Letters-nek elküldte tanulmányát és természetesen számításait is, amelyek alapján meghatározta a neutron lehetséges tömegét. Mint általában, a kiadó egy szerződést kötött a szerzővel, aminek legfontosabb pontja az volt, hogy az adott ismereteket másnak nem adja át, tehát titkossági nyilatkozatot írattak vele alá saját tudományáról. Jogi értelemben minden rendben volt. Az idő telt múlt és tudósunk abban bízott, hogy a lektorok értékelik tudományos értekezését. Egy nem szokatlan eset következett be, mert a „ semleges részecske, a rejtélyes neutrinó tömege a hidrogénatom tömegének egy millárdod részét teszi ki – állítják brit kutatók, akik vizsgálataikról a Physical Review Letters című szaklapban számoltak be”. A szokványos történetet mindenki úgy ítélheti meg, ahogyan csak akarja. Tudósunknak ez természetesen rosszul esett, de nem esett kétségbe. A várakozásba igaz belefáradva, úgy gondolta, hogy az adminisztratív tudományos élet által lenézett módon, de közli ismereteit megvetett és lenézett kiadványokban. Ebben a szándékában megerősítette az a hír is, hogy közölték vele: számításait hibásnak tekintik, és ezért nem publikálják írását. Dr. Vincze János szívós és önzetlen munkával adja ki évről-évre Biofizika könyveit, amit természetesen a tudomány nem tekint tudományosnak. Orbán László számításai így kerületek be a Biofizika 36. kötetébe még az előtt, hogy az angol University College London (UCL) tudósai közzétették írásukat, ami a neutrínó tömegének kiszámítása volt. Természetesen a levezetés, a következtetés és az eredmény kísértetiesen hasonlított egymásra. A tudományos plagizálás egy típusos példájának tekinthetjük az esetet, mert az angol tudósok az eredeti tartalmat új szövegezésben értelmezték. Természetesen senkitől nem vettek el diplomát, a tudományos életben a publikációt követően, a neutrino tömegének meghatározása az UCL tudósainak érdemeit erősíti. Hazai tudósunk örüljön annak, hogy egy jogász nem vette elő és nem kezdte el firtatni, hogy hogyan merte közzétenni saját eredményeit.
Napjaink tudományos életében az un. tudományos teljesítmény mérésének, módszerén is gondolkodnak. „A tudománnyal foglalkozók teljesítményének mérése sok vitát vált ki és gyakran ellentmondásos eljárásokat eredményez. A tudományos alkotómunka egyik megnyilvánulása az új eredmények publikálása. A legismertebb tudomány-metriai mérési eljárások a publikációk mennyiségét, minőségét és visszhangját próbálják meg számszerűsíteni.” olvashatjuk egy korábbi írásban.
A palatinuszi gondolkodástól messze áll ez a tudományos „sztahanovista” szemlélet. Nem zárható ki az, hogy az ismertetett eset is ennek a szemléletnek lett az áldozata. Több olyan aspiráló tudóst ismerünk, aki csak reménykedhet abban, hogy bekerül a hazai tudós klubba. Mindent megtesznek azért, hogy megfeleljenek az egyre bonyolultabb feltételeknek, talán azért, mert szabályozott az, hogy hány tudós lehet hazánkban. Ez nem rettenti el a következetesen gondolkodó elméket, a tudományos teljesítményüket igyekeznek folyamatosan megméretni és azokat természetesen szeretnék publikálni. Nem ritka az olyan eset, amikor egy ilyen fáradtságos kutatómunka eredménye kikerült külföldi favorizált tudományos folyóiratokhoz és ezen keresztül egyenes úton olyan kutató intézetekhez jutnak a dolgozatok, ahol szinte azt sem tudják mi az, hogy publikáció.
Itt törjük meg gondolatmenetünket és ejtsünk néhány szót egy 2012. április 10. elhangzott riportról. A riportalany természetesen egy amerikai feltaláló volt, aki „kicsit beszélni Magyart”, de aztán inkább nem, és végül angolul arról beszélt, hogy milyen csodálatos dolog az, hogy a jövőben könnyebb lesz az amerikai szabadalmi bejegyzéseket elkészíteni. A részletes elemzéseket célszerű ezzel a témával kapcsolatban egy másik írásban kifejteni. Csak egy összefüggést vetnék fel a sok közül, amelyek azt éreztetik, hogy a tudományok emberei és a feltalálok azok nem ugyanazok a személyek. A leegyszerűsített tény: a tudósnak publikálni kell, a feltaláló nem publikálhat, ugyanis, ha a feltaláló publikál, az újdonság-rontó és a szabadalom nem adható meg. Ebből milyen két alapkövetkeztetésekre juthatunk: 1) a tudósnak nem lehet szabadalma, 2) a feltaláló nem felel meg a tudományos elvárásoknak. A témát és az ellentmondást, érdemes lenne részletesen és elemző módon feltárni. Nagyon hasznos lenne. De folytassuk tovább eredeti gondolatmenetünket.
Volt szerencsém három valóban jelentős európai kutatóintézetben látogatást tenni. A látogató-központokban barátságosan fogadtak és meglepő módon mindent tudtak arról, hogy milyen kutató munkát végzek az egyetemen (többet tudtak kutatásaimról, mint amennyit adott esetben közvetlen feletteseim ismertek). Kérdésemre, hogy mikor tekinthetek meg laboratóriumokat, vagy kutató helyeket nagyon barátságos válaszokat kaptam. Minden esetben volt olyan kifogás, ami miatt nem volt lehetséges, hogy betegyem a lábamat a tudomány tetthelyére. Kitartó ember vagyok, ezért folytattam a kérdéseimet, hogy milyen nemzetközileg elismert és idézett tudósok tevékenykednek a kutató-helyen; csak diszkrét mosoly volt a válasz. Ebben a három kutató-intézetben nem az egyéni publikációkra építik a tudományt. Ezekben a kutatóintézetekben csoport munka folyik, és nem csacsognak az eredményekről.
Térjünk vissza a tudományokhoz és a tudományos ismeretterjesztés kérdéséhez. A londoni konferencián-beszélgetésen sok kérdés hangzott el. Idézet:
„Kinek a dolga hát színvonalas tudományos újságírást művelni? – A tudósoknak? Az újságíróknak? Valójában mindenkinek, aki hisz abban, hogy egy életképes demokráciában fontos az, hogy az emberek többsége értse, értelmezni tudja a tudomány új eredményeit. Szükséges ez ahhoz, hogy a különböző félinformációk, tévhitek, előítéletek, összeesküvés-elméletek ne terjedjenek vég nélkül. Gondoljunk hazai nyelvészeti példára: hányan hiszik komolyan, hogy a magyar nyelv a közeljövőben kihalhat? Vagy hányan hisznek a magyar nyelvnek a finnugortól eltérő rokonításaiban? Hogy most a 2012-ben bekövetkező világvégéről már ne is beszéljünk.”
A kérdésre gyakorlatilag addig nem lehet megnyugtató választ adni, amíg a tudományok és a tudományos ismeretterjesztés között fennálló ellentmondásokat nem oldjuk fel. Mit tekinthetünk ellentmondásnak. A tudomány oldaláról azt, hogy azok a hírek, amelyeket előszeretettel átvesznek a hírközlő szervezetek, azok gyakran felületesek, pontatlanok, tudománytalanok és sok esetben kötelezően elvégzett felületes közlések, amelyet csak azért tesznek közzé, hogy az elköltött pénzel, el tudjanak számolni. Példák sokaságát lehetne felhozni: – szintetikus sejt, arzén alapú élet, klónozási botrányok, csodálatos gyógyszerek, a széndioxid megkötésének sokszor nevetséges megoldásai stb. A felületesség ott is nyomon követhető, amikor a hírek elhangzásánál értelmezhetetlen és teljesen tudománytalan dolgok hangzanak el. Egy korábbi felvetésre az a válasz érkezett, hogy nem várható el az, mondjuk egy riportertől, vagy bemondótól, hogy mindenhez értsen. Ez igaz, de hol vannak a tudomány képviselői, akik diszkréten, de helyre teszik a félreértéseket. Vegyünk néhány konkrét esetet. Egy tudományos hírben azt hallhattuk, hogy amerikai tudósok (kik mások) felfedezték az agyban azt a neutront, amelyik … A hír további része teljesen lényegtelen, mert a tudományt szerényen ismerőnek is időbe tellett, míg ráébredt arra, hogy nem neutron a helyes szó, hanem neuron. Ha valaki azt gondolja, hogy ez kicsinyes kötekedés, akkor az, nagyon téved. A gondolatmenet írása közben az volt hallható a rádióban, hogy a környezetszennyezés és a légkör széndioxid szintjének csökkentését úgy is meg lehetne oldani (amerikai tudósok), hogy az emberiséget egy génmódosítással allergiássá kellene tenni a vörös húsokra, mert akkor kevés sertést és marhát fogyasztanánk, ez által az állomány jentősen csökkenne, és alacsonyabb szintű lenne a metán-kibocsátás. Szerencsére egy értelmes hazai tudós kulturált felháborodással válaszolt erre az elképesztő ostobaságra. De gondoljunk bele, milyen zavart okozhat egy másik kutatócsoportnak ez a felvetés, azoknak, akik kifejlesztették azt a tablettát amellyel csökkenteni lehet a szarvasmarhák metán eregetését (igaz egy marha sem volt hajlandó ezeket a tablettákat bevenni).
Néhány esetben előfordult, hogy a tényszerűen idézett dokumentumok valódiságát megkérdőjelezték. A fenti leírt „nagy tudomány” is vitát kavarhat ezért szükséges az eredeti hírt beemelni:
„Fellélegezhet a világ: német tudósok marhabélszélfogó tablettát fejlesztettek ki. A szarvasmarhák kérődzésükkel ugyanis jelentős részét teszik ki az üvegházhatást okozó metángáz termelésnek, így ha az új szer valóban beválik, jelentős előrelépés lesz a klímavédelem terén. A Hohenheim Egyetem kutatói olyan pirulát fejlesztettek ki, amely megfelelő takarmányozással és szigorúan időzített etetéssel kiegészítve csökkenti a szarvasmarhák metántermelését. A tehenek ahelyett, hogy egyszerűen elpuffantanák emésztési gázukat, szőlőcukrot termelnek belőle, és javul tejhozamuk. A gond csak az, hogy a pirula hatalmas, jó ökölnyi, és nincs olyan marha, amely készséggel lenyelné. A méretet viszont nemigen lehet csökkenteni, mert a gigatablettának lassan kell feloldódnia a tehenek bendőjében, hogy hónapokra elnyújtva fejthesse ki szélfogó hatását – írja a Greenfo.”
Ha a tudományos blődliket (Hernádi Gyula után szabadon) tovább fokozzuk, akkor érthetővé válik, hogy a szarvasmarha gombák, (helyesen szarvasgomba) keresését, gyűjtését és kereskedését miért kell szabályozni.
A baj ott kezdődik, amikor maga az alap tudományos hír is ostoba, még akkor is, ha abban Nobel díjas tudós vesz részt. Említhetnénk ezt a hírt:
„Bár egy orosz tudós, Mihael Budiko már jó harminc éve felvetette, hogy Földünk köré hatalmas kéntakarót kellene vonnunk, az ötletet akkor kapta fel igazán a tudományos közvélemény, amikor tavaly Paul Crutzen Nobel-díjas tudós is kiállt Budiko elmélete mellett. Az ügy pikantériája, hogy Crutzen 1995-ben éppen azért kapott Nobel-díjat, mert felismerte, hogy a különféle háztartási gépekből és dezodorokból származó káros CFC gázok nagymértékben hozzájárulnak az ózonlyuk növekedéséhez.”
A média felelőssége is nagy. Alapvetően az a legnagyobb baj, hogy a médiumoknak nap, mint nap szenzációt kell közölniük. Szenzáció lehet minden olyan hír, ami elkápráztatja, felrázza, elgondolkodtatja, vagy borzongással tölti el a média fogyasztót. Sajnos nem kell sokat keresgélni, mert a 21. században a politika és a társadalmak gondoskodnak arról, hogy ez a feszültség fennmaradjon. A baj az ott kezdődik, amikor felelőtlen, sok esetben szélhámos, önmagukat tudósnak nevező emberek szinte futószalagon gyártják a tudományos szenzációs híreket. A média szereplőinek oldalán viszont általában nincsenek olyan hozzáérő szakemberek, akik akár csak alap-szinten is kételyeket fogalmaznánk meg egyes hírekkel szemben. Természetesen, nem várható el a médiától, hogy teljes körűen értelmezzen bizonyos tudományos közléseket, de legalább folytassanak párbeszédet olyan szervezettel, amely véleményezni tud nem éppen érthető tudományos híreket is. A Palatinus társaság azzal, hogy nem csak tudástárral és szaktudományokkal foglalkozik, hanem igyekszik a jövőben a tudományos ismeretterjesztésben is hathatós szerepet vállalni, azonnal kiírta magát a támogatott „tudományos folyóiratok” közül. Erre természetesen számítottunk, de bíztunk abban, hogy írásaink, dolgozataink és azok tárgyszerűsége, valamint az objektivitására épülő véleményünk idővel eljut a médiumok világába és nem utolsó sorban a döntéshozókig. Bizakodásunk töretlen.
Palatinus
2012. április 9.
A felvetett téma szinte lezárhatatlan. A 2012.04.10. 15:23 jelent meg egy tipikus hír, amiben szinte minden kellék megtalálható: – gyógynövény, – rákos esetek, – New York-i egyetemi munkatárs. A forrás PNAS/MTI/Hír24.
Részletek:
„Népszerű gyógynövény növeli a rákos esetek számát… A farkasalmában (aristolochia) található arisztolsavat, amely gyakori összetevője a fogyást segítő, ízületi fájdalmakat és az emésztést támogató ázsiai gyógynövénykeverékeknek, rákkeltő vegyületként tartják számon. A farkasalmát évezredek óta alkalmazták a népi gyógyászatban szerte a világon, mára azonban kiderült, hogy súlyos vesekárosító és húgyúti rákot okozó kockázata is van… Arthur Grollman, a New York-i Stony Brook Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője szerint ezek ritka tumortípusok és a világ országai közül Tajvanon a legnagyobb az előfordulásuk. A tanulmányba 151 húgyúti rákkal diagnosztizált pácienst vontak be, akik 60 százalékánál kimutathatók voltak az arisztolsavhoz köthető genetikai mutációk… A kutatómunka tanulsága szerint ez a sav különleges, egyedi sérülést okoz a vesekéregben, valamint növeli a TP53 jelű, tumorelnyomó génben egy bizonyos mutáció előfordulását. Grollman arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a természetes és a hagyományos nem mindig jelent egyet a biztonságossal.”
Tegyünk fel egy nagyon naiv kérdést: Mi a véleménye a fenti cikkben olvasható tudományos megállapításról a hazai tudományos életnek.