Az elmúlt néhány hét során viták sorozata indult el és zajlott a közéletben, amelyeknek fő témája, a tudomány-közélet-politika egymásra utaltsága volt. A vita nem záródott le és úgy tűnik, hogy a jövőben folytatódni fog. Csak bízni lehet abba, hogy a tudomány ebből győztesen kerül ki. Bízzunk továbbá abba is, hogy a megtisztulni látszó tudomány visszanyerheti elvárható függetlenségét. A bizakodás ellenére olvashatunk zavaró nyilatkozatokat, cikkeket, amelyek azt sejtetik, hogy nem a párbeszédektől várható a rendezés , hanem mindösszesen csak az érdemtelen viták folytatódnak tovább.
A viták kereszttüzében fel-fel bukkannak, olyan kijelentések, amelyek azt éreztetik, hogy a tudomány és annak művelése alárendelt szervezeti rendszerben működik.
Egy hírben ezt olvashattuk:
„ Pálinkás: Schmitt lemondása nem a tudomány ügye.(Megjelent: 2012.04.08. 08:40) Az akadémia elnöke azt üzente Lázár Jánosnak: higgadjon le! Pálinkás József, az MTA elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere a Népszabadságnak adott interjújában a politikai hevülettől fűtött hirtelen kijelentéseket nem szeretné a tudomány elleni támadásnak értékelni.
Elmondta, hogy „a tudományos életben mások eredményeinek sajátként való feltüntetése a legsúlyosabb vétségek közé tartozik, csakúgy, mint a tudományetikai kódex által „fabrikáltnak nevezett”, meghamisított eredmények kísérleti, valós megfigyelésekként való beállítása. Ez minden esetben a tudományos életből való kizárással járt, s akikről kiderült, hogy szándékosan ilyet követtek el, azokat a szakma megbélyegezte”.
A rövid idézetből arra lehet következtetni, hogy egy zavar keletkezett a politika és a tudományok körül. Kinek van igaza, tehetnénk fel gyanútlan kérdésünket. Talán mindenkinek, mert az vélelmezhető, hogy ezt a zavarodottságot a politika gerjesztette és kezdeményezte. A hazai tudós társadalom kapkodva, de az elvárásoknak megfelelően átgondolatlan döntéseket hozott, nyilatkozatok jelentek meg pró és kontra. A zűrzavar egyik alapja az lehet, hogy korábban (néhány éve) a Magyar Tudományos Akadémia beengedte a falai közé a politikát. Ez nagyon nagy hiba volt, mert az akadémiai törvényben (2009. évi XX.)a következőt olvashatjuk:
1.§ A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: Akadémia) önkormányzati elven alapuló, jogi személyként működő köztestület, amely a tudomány művelésével, támogatásával és képviseletével kapcsolatos országos közfeladatot lát el”.A Magyar Tudományos Akadémia 1994.évi törvényének módosítása ezt tartalmazza. A módosítások és azok jogi értelmezésével most ne foglakozzunk, koncentráljunk a tényekre. Az akadémia elnöke, megítélésünk szerint mindösszesen egy konkrét esemény sorozatot igyekszik magyarázni és értelmezni. A sokkal súlyosabb kérdéseket talán tudatosan elkerüli. Ennek alapján a tudományos címek visszavonásával kapcsolatban még csak meg sem említi azokat a címekkel rendelkező személyeket, akik nem formai és plagizálási, hanem nagyon súlyos tudomány etikai és szakmai tevékenységük alapján viselik méltatlanul tudományos címeiket. Az általános frázisokat mellőzve példaként említhetnénk azokat az orvosokat, akik az Athéni olimpián doppingolták a sportolókat és ezzel egész nemzetünket lejáratták. Az utólagos vizsgálatoknál valóban az történt, hogy mindent a sportolókra kentek, de ki hiszi azt, hogy a sportoló önmagát operálta meg, vagy önmaga szerezte be a nemzetközi gyógyszerkutató intézetekben, titkosan fejlesztett doppingszereket. Ezektől az orvosoktól ki kezdeményezi a doktori címeiknek a bevonását. A másik esetben tüzetesen és gondosan tanulmányoztam, egy európai uniós értekezlet dokumentumát, amelyben egy akadémikusunk felszólalása volt olvasható. Kíváncsi volnék, hogy az Akadémia Etikai bizottsága ezt a felszólalást hogyan értelmezte. Személyesen engem nagyon lesújtott, ami olvastam. A tartalma egyértelműen egy politikai eszmét sugallt, sőt nyílt politikai véleményt fogalmazott meg. A szószerinti fordítást olvasva sérülni látszott az Akadémia Alapszabályzatának 3.§ módosított rendelkezései közül a f) pont: „segíti a magyar nyelv fejlődését és a tudomány magyar nyelven történő művelését.”, ugyanis akadémikusunk sem magyarul sem angolul nem tud. Mondat szerkesztései pontatlanok voltak és zavarosak. Az angol fordítók próbálták értelmezni angol mondatait, de azok félreérthetőek voltak. Ezt fel sem vethetnék, ha az erre vonatkozó törvények ezt a kérdést nem szabályozták volna az alapszabályzatban. Esetünkben tehát van egy pont, amit kötözködési alapnak is tekinthetnénk. Nem ezekkel a formaságokkal van az igazi problémánk, hanem azzal, hogy egy Hazai Akadémikusunk a politikával összegabalyodva hazánk ellen uszít és valótlanságokat állít.
A palatinuszi szemlélet alapján célszerű meghatározni azt, hogy mitől hangosak a hírközlő szervezetek és egyáltalán miről vitatkoznak.
A célkeresztbe a tudomány és annak művelése került, gondolhatnák sokan, de az eseményeket figyelve erről szó sincs. Csak címekről és pozíciókról vitatkozik a politika és sajnos a tudományt képviselő hivatal.
Ahhoz, hogy tárgyilagosan értelmezni tudjuk ezt a kissé már hisztérikussá váló vitát elkerülhetetlen, hogy megismerjük, legalább alapszinten azt, hogy mi a tudomány és kik annak művelőit.
Induljunk ki Magyarország Alaptörvényéből. Ebben azt olvashatjuk, hogy:
„X. cikk (1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá – a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében – a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát.”
(2) Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.
(3) Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát. A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket és gazdálkodásukat törvény szabályozza."
A zavar már itt feltűnik. Korábban (1994) az Akadémia Alapszabályzatában olvashatunk a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiáról, mely az Akadémiával társult külön alapszabályzattal rendelkező önálló szervezete volt. A Magyarország Alaptörvénye X. cikk 3. bekezdésében feltünteti a kultúra két alappillérét. A tudományt és a művészeteket. A tudomány, köszöni szépen, nem kér a művészetekből. A 2009. évi módosítások még említést sem tesznek Művészeti Akadémiáról. Ezt a palatinuszok úgy értelmezik, hogy a kultúra szétvált és többé nem egységes. Lehet, hogy ez azért van, mert a tudomány képviselőit súlyosan zavarja az, hogy a művészetet nem lehet csak szorgalommal, törvények és előírások betartásával elbírálni. A művészetek művelése csak tehetséggel lehetséges. A tudomány történetét szerényen ismerve biztosak lehetünk abba, hogy a valóban nagy tudósok nem csak szorgalmasak és alázatosak voltak a tudománypolitika képviselőivel szemben, hanem volt egyéni rátermettségük és tehetségük. A jelentős tudósok mindig rendelkeztek és rendelkeznek művészeti érzékkel és ambícióval. Korunk politikai és adminisztratív elvárásai úgy tűnik, hogy csak a tudományos címek adományozására és a szabályzatok szigorú betartására korlátozódnak. Ezzel a tudományt és azok művelőit a középszerűség jellegtelenségébe süllyesztik.
A tudományt, ha csak napjaink törvényeivel kívánjuk jellemezni, akkor, nagyon nagy hibát követünk el. A tudomány és annak művelése egy történelmi folyamat. Biztosak lehetünk abban, hogy a mai, főleg a hazai tudományt érintő szabályozók és törvények alapján tudós elődeinktől minden tudományos címet be lehetne vonni. Nem túlzás az, hogy a tudomány és annak művelése napjainkban nem a tudáshoz köthetőek, hanem címek megszerzéséhez. A szabályozott és elsősorban formai kötöttségek nem a kiemelkedő tudományos alkotókat segítik, hanem konzerválja a tudományos középszerűséget.
Semmilyen vitába nem kívánunk keveredni politikussal és politikus tudóssal, ezért csak szerény ismereteinkre és tényekre alapozottan írjuk le véleményünket. Ha ezzel valaki vitatkozni szeretne, lelke rajta.
Mi a tudomány?
„ Tudomány, valamely tárgyra vonatkozó tudásunknak rendszeres egésze: maguk az egyes igazságok csak így rendszeresítve, egységbe kapcsolva adják a tudományt, összetartozó tárgyak körének megismerését. A rendszeres forma tehát lényeges következmény minden tudományra nézve. Rendszeres forma alatt pedig értjük a tárgyra vonatkozó tételeknek objektív rendjét, melynél fogva a tételeket az őket megillető mellé- és alárendeltségükben és teljeségükben fölfogjuk és megértjük. Szokás tiszta és alkalmazott tudományt megkülönböztetni, de ez a különbség nem lényeges: minden igazi tudomány magában foglalja alkalmazhatóságának feltételeit is. A tudományok összefüggnek egymással, mint maga a világ egyes részei, melyeknek ismeretét adják. Innét van, hogy az emberi elmének egyik állandó törekvése az egyes tudományok igazságait egybekapcsolni, összefoglalni, rendszeresíteni. E törekvés kifejezése a filozófia, amiért a filozófiát a tudományok tudományának, vagy tudománytannak is nevezték. A tudományok osztályozása fontos problémája s logikának…”
( a fenti idézet: Pallas Nagy Lexikon 1897 XVI.kötet. 413. oldal)
Feltehetünk egy olyan kérdést is, hogy napjainkban milyen tudománypolitikai kultúrát képviselünk és milyen élő történelmi gyökerei vannak a hazai tudomány művelésének. Az Akadémia egyes képviselőitől nem áll távol, hogy a hazai tudománytörténet megítélésében indulati elemeket keverjenek. Hallhatunk arról, hogy Horthyista, fasiszta tudósok mit képviseltek az első és a második világháború közötti időszakban. Méltatlan ez megközelítés. Emlékezzünk például, Klebelsberg Kunóra. Mit tudunk erről az időről, mondhatnánk azt, mindent. Tudjuk, hogy Bethlen-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. Utóbbi pozícióját az 1926-os és az 1931-es választások után is megtarthatta. Már működésének kezdetén támogatta a Magyar Tudományos Akadémia munkáját, s törvénnyel biztosította annak politikai függetlenségét.
„Ugyancsak 1922-ben létrehozta a Magyar Országos Gyűjteményegyetemet és annak tanácsát[2], melynek hatókörébe tartozott a Magyar Királyi Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum és Országos Széchényi Könyvtár, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, Országos Magyar Iparművészeti Múzeum, Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtára. Pécsett, Szegeden, Debrecenben egyetemi építkezéseket indított, és megteremtette a felsőoktatás korszerű keretlehetőségeit. Egyetemi építkezései mindhárom vidéki egyetemen a klinikákkal kezdődtek, azon belül is hangsúlyt kaptak a szülészeti és gyermekklinikák. Célja volt ezzel a magas gyermekhalandóság csökkentése. Sem a klinikákat, sem az egyetemek más területeit nem tudta elképzelni magas színvonalú kutató munka nélkül.”(wikipédia)
A tudományt mindenkihez el szerette volna juttatni. A civil szervezetek fontosságára felhívta a figyelmet, valamint az egyesületeket nem pénzmosodának tekintette, amit az alábbi idézetben is olvashatunk.
Idézet: „tévedés lenne azt hinni, hogy tudományos egyesület maga tudományt űzhet. A tudományos munka az egyén legszemélyesebb megnyilatkozása. Az egyesület csak kedvező előfeltételeket teremthet, s egyik fő feladata, hogy szervezze a tudományos munkát. A nagyüzemek korát éljük anyagi és szellemi téren egyaránt. A történelem mezején is elmúlt a kaliforniai aranykeresés kora, s bár az egyesek levéltári kutatása még vezethet időnként váratlan és tüneményes eredményre, de általában ma már többeknek tervszerűen összefogott munkája szükséges annak az óriási adtahalmaznak a kibányászásához, mely különösen az annyira szétágazó újkori történelem fölépítéséhez szükséges…(Klebelsberg Kuno 1918)
Az idő teltével Akadémiánk életében is változás következett be. Jött a nyitott független, szovjetrendszer. A baj az az, hogy jelenlegi akadémikusaink ezen a filozófián nevelkedtek. De ez sem lenne baj, ha ehhez a filozófiához nem ragaszkodnának és ország világ előtt nem ezt képviselnék. Egy baráti beszélgetésen felvetődött, hogy a jelenlegi mondjuk PhD cím elnyerését hány akadémikusunk tudná teljesíteni. Természetesen ez egy költői kérdés volt.
Olyan érzése lehet mindenkinek, aki a tudományokkal találja magát szembe (ez tudatos megfogalmazás), hogy a tudományos pozícióban lévő 200 fő azt akarná bebizonyítani, hogy aki nem közülük való az alacsonyabb rendű. Lehet, hogy a művészetektől a tudomány ezért távolodott el, mivel elképzelhetetlen, hogy valamilyen adminisztratív hatalom a tudományokhoz hasonlóan azt mondja, hogy hazánkban csak 200 művész lehet. Szorgalommal és egyes professzorokkal szembeni alázattal valaki felkerülhet a tudományos fokozat elnyerésének várólistájára és csak idő, vagy kihalás kérdése, hogy mikor léphet be a 200-as klubba (ugyanis csak kihalással kerülhetnek be a jelöltek az akadémiára, mivel egy zárt közösségről van szó). Milyen dolog az, gondolják a tudósok, hogy egy általános iskolás odaül egy hangszerhez és csodálatosan muzsikál. Ki engedi ezt meg neki?, és ki az aki kimondhatja azt, hogy valaki művész. Ez nagyon veszedelmes gondolat, mert a szabályozott tudomány függetlenségét nem megkérdőjelezve azt is gondolhatjuk, hogy a tudományok a tehetséget nem igénylik (az Akadémia alapszabályzatának elolvasása ezt a gondolatmenetet erősítette meg). Biztos nem válik tudóssá az, aki csak matematikai zseni, de egy nyelvet sem képes az anyanyelvén kívül megtanulni, arról nem is beszélve, hogy a kötelező szigorlatokat sem képes letenni, csak matematikai zseni, tehát nem tudós.
Nemzetközi megítélésben van-e szégyenre okunk. A válasz határozottan, nincs. Az már elgondolkodtató, hogy csak azokra a tudósokra hivatkozhatunk, akik tudásuk legjavát hazánkban alapozták meg, de eredményeiket külföldön érték el.
A PALATINUS TÁRSASÁG egy jóval korábbi hazai tudományos szervezet elveit képviseli és talán méltón módon folytatja, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1841-ben megalapított egyletének, gyűlésének szellemi életét.
Néhány tudóstól megkérdeztük, hogy mi a véleményük erről a tudománytörténetünk egyik büszkeségéről, de érdemben nem kaptunk válasz, talán azért mert nem volt ismeretük a Magyar Orvosok és Természetvizsgálókról. Ezt a hiányt egy rövid idézettel kívánjuk pótolni:
„a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társaságát 1841-ben német mintát követve hívta életre Bene Ferenc és Bugát Pál s a Társaság majd egy évszázadig (1841-1933) működött, azonban szervezetét tekintve eltért a német mintától. Az MOTT állandóan működő központi bizottmánnyal rendelkezett, s az előadásokat szakcsoportokba szervezte. Az eredeti orvosi, természettudományos jellegét a Társaság ugyan a későbbekben is megőrizte, de a szakcsoportok 1840-es évektől kiegészültek az archeológiai, és a szociológiai csoportokkal.
A Társaság tagjai között a tudományos élet számos kiválóságát megtalálhatjuk. A szervezet működése során mindig más városban tartotta éves nagygyűlését, fennállása során összesen negyvenet.”
Csak két mondatot emelnénk ki a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók alapszabályzatból:
„Célja ezen gyűlésnek: személyes ismeretség, orvosi és természettani ismeretek, tapasztalatok és új találmányok, mennyiben lehetséges, élőszó általi rövid közlése és terjesztése, sőt a gyűlések helyének változásával a hazai vidékek helybeli ismertetése. Diplomaticus nyelve gyűléseinknek a magyar, ezen vitetvén jegyzőkönyvünk is, mind azáltal hazai nyelvünkben kevéssé jártas ügyfeleink deákul, sőt anyai nyelvükön is adhatják közlésüket.”
Akadémikusaink azt is mondhatnák, hogy múltba merengő módon álomvilágban élünk. A valóságban, múltunkat és annak méltó kultúráját biztos alapnak tekintjük. Merészen elfordulunk a politikai viharoktól és sok esetben azt a tiszta eszmeiséget kívánjuk folytatni, amit elődeink példamutatóan képviseltek. Igaz, hogy a Gyűlés és az egylet működése alatt volt idő, amikor az Magyar Tudományos Akadémia Főtitkárát úgy hívták, hogy Arany János. Ez a mai akadémiai alapszabályzatot ismerve lehetetlenség volna. Erre a tudománytörténelmi múltunkra büszkék lehetünk. Az 1871. évi vándorgyűlés résztvevői között olyan személyiségeket találhatunk, akik megalapozták hazánk megbecsülését a nemzetközi tudományos életben. Néhány tudós nevet célszerű megemlíteni, mert ezekre a tudósokra büszkék lehetünk :
Bókai János, Korányi Frigyes, Lumniczer Sándor, Markusovszki Lajos, Jedlik Ányos, Stoczek József, Kubinyi Ágoston, Than Károly, Xantus János, Hunfalvy János, Fridvalszky János, Hőgyes Endre, Issekutz Károly, Székely Bertalan, Szél Kálmán…
Érdemes megemlíteni, hogy az 1871. évi tudományos ülésen összesen 463 fő vett részt, tehát jóval több (263-al) mint a jelenlegi akadémiai tagságunk. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók üléseihez és vándorgyűlésekhez hasonló rendezvényt napjainkban lehetetlenség volna összehívni. Ezeken az üléseken nem a címek és nem egy zárt közösségbe való tartozás hangoztatása volt a fő szempont. Az egylet a tudományos nyitottságot volt hivatva képviselni. Feltehetnénk azt a kérdést is, hogy napjainkban ki hány nevet tudna felsorolni a jelenlegi 200 fős akadémiai tagságból. Kérdéseinket még tovább folytathatnánk, hogy hány helyhiány miatt kallódó tehetséges és kreatív tudóstól kell megválnunk, mert a magyar tudományos elit zárta sorait.
Szükséges még megemlíteni, hogy a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók egy nagy nemzeti tudományos egységnek voltak a koordinátorai. Ezt a gondolatot és tényt több esetben próbáltuk értelmezni és magyarázni. A jövőt tekintve nincs más lehetőségünk, mint az, hogy a kultúra, a tudományok és a művészetek egy egységet képezzenek, kellően nyitott szellemiségben éljenek , a tudomány legyen mindenkié, és ne csak a megélhetési tudósok részesülhessenek a tudásból . A mindennapok és azok eseményei sajnos nem ezt mutatják. Milyen tudományos összefogás jellemezte a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók mindennapi életét. Az intézményi résztvevők az 1871.augusztus.28. Aradon megrendezett összejövetelén a következők intézmények, testületek és egyletek vettek részt.
A Magyar Tudós Akadémia, A Nemzeti Múzeum, Az Erdélyi Múzeum, A buda-pesti kir. orvosi-egylet, A m.k. természettudományi társulat, A magyarhoni földtani társulat, A budapesti gyógyszerészi testület, A bars-hontmegyei orvosegylet, Békésmegyei orvos-gyógyszerész egylet, A biharmegyei orvos-gyógyszerész és természettudományi egylet, Debreceni orvos-gyógyszerész egylet, Heves és külső-szolnoki orvos-gyógyszerés egylet, Jásztkerületi-Szabolcsmegyei-Zemplénmegyei orvos-gyógyszerészeti egylet, Országos Erdészeti egylet, Kir. József-műegyetem, Budai királyi főreáltanoda, Az egri érseki joglíceum, Kassai főgymnasium, Pesti álltkert, Sz.kir. Pest városa, Fiume városa, Maros-Vásárhely városa, Rimaszombat-Nagyvárad városa,m Temesvári orvosok.
Az elvek megfogalmazása, mely jellemezte ezt a társaságot, tiszta áttekinthető és értelmezhető volt. A jelenlegi hazai és a nemzetközi tudós társaságok valószínűsíthetően ezt a tudománytörténeti tényt, amit a hazai tudományok gyökereinek is nevezhetünk, nem ismerik. Mi várható és mire számíthatunk a jövőben. Csak a napi aktuális jogilag megfogalmazott és erőteljesen sokszor diktatórikusan alkalmazott tudomány művelését tekinthetjük járható útnak. Ha ez a vízió igaz lenne, akkor biztosak lehetünk abban, hogy csak a hazai tudománytörténetet vizsgálva Bólyai Jánost, Neumann Jánost, de még Semmelweis Ignácot sem tekinthetjük tudósnak. Abban az esetben, ha egy a tudományos életben (?) tevékenykedő, buzgó adminisztrátor kezdeményezné tudós elődeink címeinek visszavonását, akkor biztosan sikerrel járna. Napjaink tudós bírái, a politika által támogatott jelenlegi felfogás és annak törvényei alapján, azt a döntést hoznák, hogy a fent említett tudósok minimálisan sem felelnének meg a mai tudományos elvárásoknak.
Mielőtt többen felháborodnának, ismerjük meg a tudományokra vonatkozó mai törvényeket:
„A tudomány a bennünket körülvevő világ megismerésére irányuló tevékenység és az ezen tevékenység során szerzett ismeretek összessége. A tevékenységnek bárki által megismételhetőnek kell lennie és végeredményben azonos eredményre kell vezetnie ahhoz, hogy az eredményt tudományos eredménynek nevezhessük. A tudomány eredménye egyetemes érvényű.”
Ez az alap meghatározás egyértelmű és tartalmazza mindazokat az érveket, amelynek mentén a tudományoknak haladniuk kellene. A folytatásban az olvasható, hogy a tudományokhoz való hozzáférést milyen módon szabályozzák.
„Az egyetemes tudomány fejlődéséhez hozzájárul (többek között) a felsőoktatás az intézményeiben folyó kutató-, alkotó művészeti munka, az új tudományos eredmények és alkotások létrehozásával, a korszerű ismeretek átvétele és továbbadása által, továbbá a kiemelkedő képességű tehetségek tudományos szintű felkészítése révén.”
Ez a fejezet már egy kissé kasztosítja a tudományos életben tevékenykedőket és elveszi azt a jogot az emberektől, (iskolázottság, társadalmi hovatartozás, képzettség alapján), hogy a tudományos ismeretekbe elmélyüljenek, valamint tudományos értékek mentén gondolkodjanak. A tudomány csak egy kiválasztott réteg számára vált elérhetővé napjainkban. Ezek a tudósok féltve őrzik pozíciójukat és sajnos sok esetben lenézően kezelik mindazokat, akik a tudományt tiszta és nem politikai elveknek megfelelőn művelik. Ezt az érvelést támasztja alá a következő idézet.
„ Legtágabb értelemben a tudományos közösség tagjának tekintik mindazon személyeket, akik tudományos kutatással foglalkoznak és annak eredményeit tudományos közleményekben publikálják. Ezt az értelmezést teszik magukévá például a nemzetközi botanikai és zoológiai nevezéktani kódexek, amelyek szerint az a botanikus vagy zoológus aki legalább egy tudományos műnek szerzője.”…” A tudományos részközösségek általában ennél sokkal szűkebb körben definiálják önmagukat. Tudósnak, kutatónak csak olyan személyeket tekintenek, akik államilag is elismert tudományos képzésben részesültek, annak keretében felkészültségükről, kompetenciájukról érdemben számot adtak, majd ennek eredményei alapján az erre akkreditált testületek valamelyike számukra tudományos fokozatot, címet vagy minősítést ítélt oda, ezt követően pedig törvényekben és szabályzatokban meghatározott rituális szabályok szerint a tudományos közösségbe befogadták, beavatták őket. A megfelelő számú és színvonalú tudományos publikációs tevékenység tehát csak az egyik előírt, feltétlenül szükséges, de önmagában nem elégséges törvényesen előírt kritérium.”
Kérdés, hogy hány tudósa van ma Magyarországnak. A választ az Akadémia elektronikus oldalán olvashatjuk:
„A hazai akadémikusok az Akadémia levelező és rendes tagjai. A 70 évesnél fiatalabb hazai akadémikusok száma a 200 főt nem haladhatja meg.” Tehát hazánkban maximum 200 gondolkodó tudós lehet.
Ez egyértelmű és világos üzenet, hogy napjaink tudományos életében csak az lehet tudós, aki megfelel központi előírásoknak és feltételeknek. A produktum az senkit nem érdekel. Ez a szemlélt válthatta ki az a nézetet, hogy napjainkban a tudományok művelésének a legnagyobb gátja maga a tudományos társaság. Egyes vélemények szerint ez cím, hatalom, pozíció és jövedelem féltése. Ezt a véleményt egyértelműen erősíti a „ A Magyar Tudományos Akadémia Alapszabálya ( 1995.májusi. CLVI., rendes közgyűlésén elfogadott alapszabályzat). Az alapszabályzat jelentős, majdnem teljes terjedelmében címekről, titulusokról szól. A tudomány valódi nyitott és dinamikus művelése elsikkadt az alapszabályzatban. Az alapszabályzat részletesen taglalja azt, hogy ki lehet ma hazánkba tudós és ki lehet a Tudományos Akadémia tagja.
„Asz.3.§ (1) Az akadémikusok az Akadémia hazai és külföldi tagjai. Akadémikussá az válik, akit-előzetes egyeztetés alapján- (ez lehet politikai is: szerz. megjegyzés) az Akadémia hazai és levelező tagjai akadémikussá választanak.”
Ez teljesen rendben lévő demokratikus jellegű intézményi rendszert jelenthetne, de a 3§ (2) fejezetben már jelentősen szűkíti a lehetséges taggá válók táborát.
A jelenlegi vitában figyelmet érdemel az:
„Asz.17.§. A köztestületi tagság a tagnak az Akadémia illetékes tudományos osztályának címzett lemondó nyilatkozatával vagy a tag halálával szűnik meg.
Ez megmagyarázza azt, hogy az akadémikusok miért sérthetetlenek, még akkor is, ha kiderül róluk, hogy méltatlanok az akadémikusi címre. Még akkor is, ha egy olyan ideológiai eszmét képviselnek, amely korábban megrontotta az emberiséget és emberellenes volt. Az Akadémia Alapszabályzatában általában egy bürokratikusan működő adminisztratív szabályozás olvasható. Választásokról, tisztségekről, pozícióktól. A tudományok művelése esetében is csak kinevezésekről és tiszteletdíjak odaítéléséről olvashatunk. Az alapszabályzat valószínűsíthetően nem egy dinamikus tudományos intézmény működését tükrözi. A jogi nyelvezetre hasonlító szövegezés semmilyen rugalmasságot nem enged meg. Leegyszerűsítve azt is meghatározza, hogy ki mit tudhat, és mit tekint tudománynak. Látszólag érdektelen dolog, de az Ü.74. pontban a következő olvasható. „ A közgyűlés tagjainak joguk van az ülésről készített jegyzőkönyvbe betekinteni, arról jegyzetet készíteni, illetve a MAGNETOFON felvételt meghallgatni”
Ez csak kötekedés és mondvacsinált észrevétel gondolhatják sokan. Tévedés, mert a tudományok fellegvárában mindent pontosítanak, meghatároznak és törvénybe iktatnak. Kíváncsi volnék, milyen magnetofonokat használnak jelenleg az akadémiai üléseken, szalagos, vagy kazettás berendezéseket. Napjainkban a digitális audio-vizuális rögzítés és archiválás mindenki számára elérhető technika. Ha komolyan vesszük a szigorú akadémiai szabályozásokat, akkor addig nem állhatnak át egy másik hangrögzítő rendszerre, míg alapszabályzatukat nem módosítják. Ez nem egy konyhai asztalsarkon működő Kft. alapszabályzata, hanem a Magyar Tudományos élet fellegvárának alapszabályzata, tehát minden részletnek, pontosnak és aktuálisnak kell lennie. Ez nem csak a magnetofonok, vagy hangrögzítőkre vonatkoznak, hanem arra is, hogy akadémikusaink zöme milyen politikai filozófiai elvek mentén gondolkodnak. A belső szabályozás mindösszesen formai megkötéseket tartalmaz, ami alapján csak az az egy szempont érvényesülhet, amit az akadémikusok gondolnak. Ez a gondolkodásmód, jelenleg azt sugallja, hogy az akadémia aktuálpolitikai célokat szolgál (hisz gazdálkodása is ettől függ). A nagy kérdés, hogy a jelenlegi akadémikusok milyen filozófiai elvek mentén gondolkodnak és nem utolsó sorban cselekszenek. A tudomány a szélkakaskodást nem érti, és kifejezetten károsnak tekinti.
Napjaink doktori cím botrányához hozzá tartozik, az alábbi idézet, amely az akadémiai szabályzat ide vonatkozó részéből lett kiemelve.
Asz.84.§ A Doktori Tanács az odaítélt címet visszavonhatja, ha azt állapítja meg, hogy a kérelmező –más szellemi alkotását saját tudományos teljesítményeként feltüntetve- a doktori eljárásban részvevőket megtévesztette. A tanács a határozat meghozatala előtt meghallgatja a doktori cím viselőjét”. Ezt mondja az írás.
Miről beszélünk, tehetnénk fel laikus kérdésünket. A túlszabályozott sokszor értelmezhetetlen és egymásnak ellentmondó törvények és szabályzatok közül tehát a pozícióban lévők, tetszőlegesen emelhetnek ki mondatokat, töredék mondatokat és azokkal gátlás nélkül érvelhetnek. Természetes nincs kivétel azzal, aki formai, vagy etikai hibát vét (ez elfogadható), de akkor a lelkiismeretlen tudósok esetében, akik a tudományt lejáratják, tudománytalan zagyvaságokat hordanak össze és tudásukat, nem utolsó sorban tudományos címeiket tisztességtelenül használják fel, azok miért méltóak a tudományos cím viselésére. A kiemelésben az utolsó mondatara fel kell hívni a figyelmet. Úgy emlékszem, hogy a mostani vérzivataros történetben mintha ezt az orvosok és főleg az orvostanhallgatók nem olvasták volna. Igaz, hogy sporttörténeti kérdésekben csak Ők jogosultak döntést hozni, mert mint azt egy akadémikus mondta, az olimpia történet nem lehet doktori téma, és miért lehetett eltekinteni attól, hogy „ a tanács a határozat meghozatala előtt meghallgatja a doktori cím viselőjét „.
A szellem kiszabadult a palackból. Két úton haladhat tovább a tudomány hazánkban. Az egyikben egy önpusztító folyamatos acsarkodásokkal terhelt tudományosnak nem mondható vitatkozás (és most ismét zavarba hozhatom a tudományok jeles képviselőit), amit „ócsárló levelek” közzétételével erősítenek meg. A második lehetséges út alapfeltétele a megtisztulás. Tiszta világos célok mentén újra kellene szervezni a tudományos életet, amelynek, dinamikusnak, nyitottnak és nagyon célratörőnek kellene lennie. Ez a tudományfilozófia nem a címvadászoknak és a középszerű tudományművelésnek kedvezne. A nyitottság és a kreativitás útjára kell lépni a tudományoknak, mert az út, amin haladunk az nagyon sötét jövőt sejtet. A politika nem irányíthatja a tudományokat és semmilyen függőséget sem tarthat fenn. A tudományoknak azért kell kiemelkedni a politika zűrzavaros helyzetéből, mert csak a tudomány képes arra, hogy olyan jövőt tervezzen és határozzon meg, amelyik élhető lesz a jövőben. Álmodjunk és képzeljük azt, ha a tudomány megtisztulna, akkor tudóspolitikusok biztosítanák az emberhez méltó életet és nem a fenntartható gazdasági növekedésről elmélkednének, hanem megteremtenék a jövő generációinak boldog életét.
2012. április 8.
Palatinus