(Első Közlés: 2008-02-18)
Egy megfigyelés és annak tudományos valamint átlagos leírása
Az elmúlt évek vizsgálódásai, melyek kiterjedtek szinte a természettudományok minden területére, azt mutatták, hogy felfokozott, nyüzsgő élet zajlik a tudományok háza táján. A különféle tudományterületek egyre inkább elkülönülnek, a nem szakavatottak számára egyre érthetetlenebb és felfoghatatlanabb eredmények születnek.
A tudományos publikációk szerkezete és sok esetben tartalma is előre meghatározott sablonok és sémák szerint készíthetőek el. A terjedelem, forma és szerkesztés minimális változtatása is „tudománytalanná” teszik a tartalmat. A konferenciákon való részvétel is elgondolkodtató. Számos nemzetközi konferencián vettem részt és az ott elhangzottakra (nagyon szégyellem magam) már nem nagyon emlékszem. Az az állítás, hogy egy tudós, mondjuk kiemelkedő terjedelembe elmondhatja tudományát és erre kap, egy konferencián mondjuk fél órát az sajnos értelmezhetetlen és természetesen teljesíthetetlen. A zavaró az az, hogy hazánkban a tudomány megítélésének csak ezt a két formáját ismerik el.
A semmi újdonságot és semmilyen tudományos eredményt nem tartalmazó tanulmányokat viszont kellő idézetekkel alátámasztva tudományos eredményként lehet közzétenni.
Minden cinikus felhangtól mentesen, egy látott és megtörtént esemény kétféle leírásával próbálom szemléltetni a tudományos és nem tudományos írásformát.
Egy megfigyelés abszurd-tudományos és átlagos leírása:
(Abszurd lat.=értelmetlen, esztelen)
Abszurd változat:
– A tudományos megfigyelés 2008. január 4. 7 óra 15 perckor történt Budapesten, a XI. kerületben. A külső hőmérséklet -4ºC fok, a relatív nedvességtartalom 28%.
– A vizsgálat kiterjedt egy kaukázusi típusú kb. 50 éves férfira. Szomatotípusa Ektomorf, korábban valószínűsíthetően Ekto-Mezomorf. A szkópiás vizsgálatok alapján megállapítható volt, hogy az alacsony becsült BMI-értéknek megfelelően testzsírtartalma kb. 21–24 közötti lehetett. Az infarktus kockázati tényezője ezeknek a paramétereknek megfelelően, a nemzetközi értékeknek és a BMI index alapján alacsony, kb. 5–10 (WHO 0–50 besorolási érték). Járása kissé bizonytalan, a Romberg-tünetek figyelembevételénél az axiális iránytól való eltérés nem zárna ki egy esetleges vestibularis syndrómát sem. A vizsgálat esetében a nehezített Romberg-vizsgálat pozitivitása valószínűsíthető. A vízus megítélésében valószínűsíthető a kornak, nemnek megfelelő látásélesség változása. Minden általa megvizsgált tárgyat hosszasan, teljes nyújtott kézzel szemlél.
A vizsgálat elején környezetével szemben közömbös volt, az sem kizárható, hogy perifériás látása sem megfelelő, mert a vizsgálódás tényét nem reagálta le. A szkópiás megítélés szerint valószínűsíthető egy II. típusú diabetes kezeletlen formája. A manus (kéz) digitus (ujjak) I falanx területei (ujjhegyek) vérellátása nem megfelelő, hideg hatására elfehérednek, kivéve a bo. Digitus medius (középső ujj)-t, mivel ez vagy baleset, vagy amputáció miatt hiányzott. A pedopathia (lábbántalom) látható volt, a jo. malleolus (boka) tájékán átvérzett fedő kötés volt, ami lehetett neuro-pathia jellegű vazokonstrikció (cukorbetegség érszűkítő és érkárosító hatása), vagy esetlegesen lágyrész szeptikus (fertőzött) folyamat. Egy esetleges osteomyelitis (csontvelőgyulladás) sem kizárható.
A napi anyagcsere-folyamatoknak és a reggeli ciklusnak megfelelően álló helyzetben a tároló ládában elhelyezett vegyes táplálékok (zöldségek, gyümölcsök, fehérjék) kiválasztását megfontoltan végezte. A vizuális ingerek kihagyásával, szaglással és ízleléssel állította össze tápanyagait. Táplálkozási szokásainak megfelelően környezetét mérsékelten figyelemmel kísérte, az ösztönösség és a tudatosság arányai megfigyelhetők voltak, amikor is a térlátásában (periméterrel mérhető értékek alapján) másodlagosan feltűnt egy: Chordata (törzs), Veretebrata (altörzs) Mammalia (osztály) Rodentis (rend) Muridae (család) Murinae (alcsalád) Rattus (nem) R. norvegicus (faj) egyede. Az észlelési sebesség feltételezte, hogy a vizsgálat alá vont személy szenzomotorikájának sebessége fényingerre kb. 0,21 sec. is lehet. A szenzomotorikus sebességet abból is lehetett következtetni, hogy az RN megjelenést csak a perifériás látásnál észlelhette. A tanult mozgáskoordinációnak megfelelően a durva motorikus (valószínűsíthető vegetatív) válasz sebessége racionális és koordinált volt. A valószínűsíthetően szeptikus láb nem várt gyorsasági erőkifejtésre volt képes, és a dinamikus stereotipiáknak is köszönhetően a láb sebessége a Rattus norvegicust kb. V0 sebességet feltételezve akár 5 m/sec sebességet is elért. A két tömeg találkozásánál az Rn dinamikus elmozdulása a ferde hajításokra jellemzően lefékezte az induló V0 sebesség V1-nél kb. 2m/sec elmozdulást mutatott, míg a ballisztikus pályának megfelelő utat kb. 4 méternél érte el, tehát V2 4 méter 0 elmozdulás. Az események nagysebességű vizuális rögzítésére nem volt mód, mivel a vizsgálat ad hoc jellegű volt (ad hoc lat= alkalmi, egyszeri, egy bizonyos célra való, ideiglenes, átmeneti, pillanatnyi)
Az utólagos elemzésnél felvetődött, hogy minimum 150kép/sec sebességű kamerával az idő-, tér-, tömeghatások vizsgálatainak összefüggései ideálisak lehetettek volna. (Ez nem a viccre vonatkozik, ami így szó : mi a tér, az idő és a tömeg közötti összefüggés? Racionális tudományosnak is betudható válasz: ha jó az idő nagy a tömeg a téren (elnézést faragatlanságomért). Tehát folytatva a megfigyelést, vizsgált személyünk a szenzoron (érzékszervek) dinamikus motorikus választ adott, folyamatosan koordinált visszacsatolásokkal, miszerint felmérte a két tömeg közötti egymásra hatás következményeit, alkalmazott végtagjának állapotát és várható hatását. Az észleléstől a feladat végrehajtásáig egy teljesen szabályozott biológiai rendszer volt valószínűsíthető. Pszicho-szomatikus hatás nem volt észlelhető, sőt emocionális válsz sem volt. A motorikus tevékenység alatt a periodikus anyagcsere-folyamatok biztosítása folyamatos volt, nem szakadt meg. A vizsgálatnak itt vége van. Szerencsére azt mondhatom, hogy a kísérlet nem ismételhető meg. Laboratóriumi szinten nem modellezhető, nem reprodukálható.
Tudós kritikusaim szerint ez valóban leíró jellegű tudományos megfigyelés, de az anekdotikus formát nem meríti ki, mert a megfigyelésben semmi vidám humoros elem nem volt.
– A fenti tudományoskodó írásoknak megfelelő stílust elhagyva, most nézzük, mi történt a jelzett napon, és egy élettudományokkal foglakozó ember az esetből milyen következtetést von le – az anekdotizmust kizárva.
Az eset átlagos leírása:
Az újév első napjaiban reggel hétóra után kabátomat fázósan összehúzva gyalog elindultam az egyetemre dolgozni. Megszokott módon a házak elé ki voltak téve a púpozott kukák. Az egyetem környékén – jellemző módon – számos kocsma és alkoholt áruló bolt található, amiket nem csak a tanulni vágyó ifjúság, hanem a hajléktalanok is nagy szeretettel látogatnak. Szinte minden reggel lehet látni, hogy a környék stabil, de be nem jelentett hajléktalanjai a kitett kukákat tüzetesen szemügyre veszik, kiforgatják, áttanulmányozzák, úgy, ahogy ezt egy demokratikus társadalmi rendben illik megtenni. Tehetik ezt azért, mert bőségben élünk, és a hajléktalanok ez által az indokolatlanul kidobott élelmiszereket tudják fogyasztani, és azok nem mennek pocsékba.
Ez a vizsgálat és kutatás természetesen reprodukálható, mert a jelenség, nap-mint- nap látható, tapasztalható. A különbség csak az volt, hogy az egyik stabil kukázó hajléktalan, akiről már hosszabb ideje tudom, hogy gyümölcsöt nem látott olcsó borokat iszik, és valószínűsíthető, hogy cukorbeteg, mivel egyszer azt láttam, hogy sorstársai vigyáznak rá, mert vagy leesett a vércukra, vagy epilepticus rohama volt. A cukorbetegség valószínűsíthető azért is, mert a jobb lábán hónapok óta átvérzett kötés van, ez a lába nem fér bele a cipőbe, ezért itt kivágta a cipő oldalát. A látható jelek alapján biztosra vehető, hogy a lábán súlyos, fekélyes, nedvedző, vérző és nem gyógyuló területek vannak. Korábban tettem egy kísérletet, amit egy hölgytől tanultam. Ő azt mondta, hogy a hajléktalanoknak pénzt nem ad, mert neki is kevés van, de több hajléktalannak felkínálta, hogy naponta egy szendvicset, vajas vagy zsíros kenyeret ad nekik. Általában elutasítás volt a vége.
Az esetben szereplő személynek sem kell a szendvics, mert azt vallja, hogy a reggeli kirakott kukák terülj-terülj asztalkák. Ezen a fagyos reggelen is látható volt, hogy emberünk nekifogott a kuka svédasztalos menüjéhez. Gondosan választotta szét a penészes, romlott élelmiszereket a száraz, kissé gyanús, de még fogyasztásra alkalmas élelmiszerektől. Egy hajléktalan azt mondta egyszer, hogy ő olyan élelmiszert meg nem enne, amiket egyes bevásárlóközpontokban árleszállítva árulnak (talán tud valamit az élelmiszerbotrányokról). Az esetet nem írtam volna le, ha egyszer csak váratlanul egy addig nem látott esemény nem történt volna meg. Elképzelhető, hogy ez csak számomra volt újszerű.
A hajléktalan aktuális élelmiszerdobozából, a szép zöld kukából falatozott, amikor is a látóterében megjelent egy szép, nagy, kihízott patkány. Ahogy irodalmi művekben írják, hősünknek szeme sem rebbent, és tökéletesen csiszolt mozgáskultúrával a sebes, vérző lábával úgy rúgta derékon a futó patkányt, hogy az kb. négy métert repült. A történet ennyi, mindenkire rábízom, hogy a tudományos jellegű és az anekdotisztikusnak nem mondható eseti leírásból milyen következtetéseket von le.
Szacsky Mihály
(folytatás következik)