Filozofikus gondolatok a tudományokról és az életről

Szép napos reggelre virradtunk 2008. augusztus 17-én. Ezt a nyaramat – mint már azt többször tettem – a Bakonyban töltöttem, közel a természethez – két egyetem között. Kihasználva az egyetemi szünetet, kutatásaim esetleges eredményeit rendezgettem,...

Az egészség egy szomatológus szemével (a XXI.század elején)

A cím azt sejteti, hogy szokványos, talán kissé bulvár stílusban írott fejezetről van szó, amelyben a szabadidő hasznos eltöltéséről, a reformétkezésről, csodálatos hatással bíró, egészséget fenntartó táplálék-kiegészítőkről, vitaminokról, fogyasztószerekről, lakásban...

Az orvostudomány

Az élővilág tudományterületét biológiának nevezzük (görög: élet+ tudomány), amely az élő természetre vonatkoztató tudományos ismertek rendszere, illetve az élőlényekkel foglakozó tudományok összességét jelenti. Ahhoz, hogy az orvostudomány helyét és szerepét megfelelő...

Bevezető gondolatok az élettudományról

Az emberiség – emberi számítás szerint – a XX. századból a XXI. századba úgy lépett át, hogy egyre nagyobb természeti, ökológiai kihívásokkal találta magát szembe. Elemzések azt mutatják, hogy a biológiai, ökológiai egyensúly Földünkön felborulni látszik....

Az orvostudomány

Az emberiség – emberi számítás szerint – a XX. századból a XXI. századba úgy lépett át, hogy egyre nagyobb természeti, ökológiai kihívásokkal találta magát szembe.  Az elemzések azt mutatják, hogy a biológiai, ökológiai egyensúly Földünkön felborulni...