AVAGY MEGOLDJA-E A TERMÉSZET A KÉRDÉST?
A hasonló című (Mi lehet a megoldás) előző rövid dolgozatban felvázoltuk a tudomány és az oktatás helyzetét és viszonyulását korunk elkövetkező nagy változásaihoz. Természetesen ez erősen szubjektív kicsengésű volt, noha tapasztalati alapokon nyugodott. Most ezt a kérdéskört továbbgörgetve az emberi társadalom általános reagálásával foglalkozunk témánkkal, a nagy környezeti-társadalmi változásokkal, ezek irányával kapcsolatban. Mindjárt az elején megállapítható, hogy ez a reagálás, viszonyulás kiábrándító, és eltekintve egy kisebb csoporttól nemtörődöm, már-már a nihilizmus határát súrolja.
1. ábra: A kezdet kérdése
Az 1. ábrán összefoglaljuk, milyen problémát látunk már az oktatás első szintjén is. Ami rögtön szembetűnő, hogy az egész világ tele van a változtatás igényével. Ennek szlogenje a „versenyképes jövő” víziója. Az emberiségnek, társadalmaknak kivel szemben kell versenyképesnek lenni, nem elég, ha normális életet élünk? Vagy az emberi élet egyenlő a gazdasági javak létrehozásának előmozdításával?
Ahhoz, hogy valaki boldoguljon az életben, teljes életet éljen, amióta világ a világ, a társadalom törekedett az emberek (fiatalság) írás-olvasásra való tanítására. Ezt a sok évezredes hagyományt kezdték fokozottan felrúgni a 80-as évektől. Először a terhek csökkentése ürügyén, majd fokozatos liberalizáció útján (speciális, esetenként csökkentett szintű) oktatási formák bevezetésével. Manapság egyre inkább kétségbe vonják részben a szakma támogatásával a „régi” tudást, folyamatosan hangoztatják: „haladni kell a korral”, ami egyébként üres frázis. Az utóbbi 10-15 évben pedig megjelent az írás-olvasás (és még sok más szakterület) tanításának új ellensége. Ez pedig a következő okoskodás: A jelenkorban új kihívások vannak (mintha nem lett volna mindig így), nagyon sok az információ. Nem kell a gyerekeket mindenféle tudásra oktatni, elég, ha az ismeretek közötti tájékozódás készségét kapják meg. Majd, ha felnőnek, saját maguk utána tudnak nézni mindennek. De kérdezhetjük, ha nincs a gyerek az alapvető ismeretek birtokában, az internetről szerzi be a tudását? Ott pedig akármi megjelenhet (a Föld lapos is lehet), nem fog tudni szelektálni, magyarul buta marad. Elveszik az információáradatban, mindent elhisz, megvezethető lesz, ne is folytassuk. Egy megjegyzés: Ha valaki ilyen, az lehet akár jó is bizonyos csoportok számára. Jól kezelhető, befolyásolható, fogyasztásra teremtett személy, társadalom.
Na már most, ha egy ilyen tudásában korlátozott embercsoport (akár az össz-emberiség is) értékekre, új információkra kíváncsi, nyugodtan felkínálhatunk neki bármit, elhiszi, ha sokszor hallja, látja. Erre pedig legjobb eszköz az internet, hiszen azt kap, ami „kell neki”, illetve elvan magában is, létrehoz egy csak tőle függő virtuális világot. És itt jól érzi magát. Továbbá tovább vezethetővé válik, érzéketlenné lesz a valódi történésekre.
2. ábra: A virtuális világ felépítése
A 2. ábra alapján folytatjuk elmélkedésünket. Nyilvánvaló (még), hogy életünk, az egész természet valamilyen rendszer szerint a földi térben él. Az is tény, hogy Földünkön, a természetben és a társadalomban az események egymás utáni sorrendben (és erős kölcsönhatásban) folynak. Ezt nem szabadna elfelejteni. Az elmúlt évtizedekben berögződött egy (számítástechnikai) kifejezés az emberek tudatába, az úgynevezett „valós idő”. Mindegy, hogy ez tudat alatti elkerülése a valódi világ kérdéseinek, vagy a főleg a fiatalabb korosztály számára mutatott út, az eredménye az elrugaszkodás a történésektől. Marad az egyéni, zárt világ, ahol mindenki egy virtuális saját életet élhet. Ez valahogyan a kábítószerek hatására is hasonlít, nyilván azzal, hogy a közvetlen fizikai egészségre kevés káros hatása van (eltekintve a kevés mozgástól). A nagy gond az, hogy úgy gondolják, ez az állapot „örökké tart”, elértük a végleges, stabil jövőt”. Ezzel aztán meg is szűnik az a jövőkép, amely belső késztetést ad az embernek a szellemi, társadalmi előrehaladáshoz.
Mivel a valóságnak nincs súlya, ez az állapot folyamatosan újratermeli magát, egészen addig, ameddig sokk nem éri (lásd alább). Egy másik nagy probléma, hogy mivel ebben a virtuális valóságban mindig bármi történhet, mindent vissza lehet vonni és előlről kezdeni, bármilyen erkölcsi, vagy akár műszaki jellegű érték relativizálódik, ezzel az emberek tartása (hite) erősen meggyengül. Mindezeket pedig táplálja az internet, ahol is a valódi közösségeket, társadalmat egy fikció helyettesít. A résztvevő fogyasztójává válik az „eléje rakott dolgoknak”.
A fent tárgyalt kérdések összegzéseként megállapítható (megoldás irány 3.):
31. Bizony meg kell tanítani a fiatalokat az alapvető ismeretekre, hogy el tudjanak igazodni a tényleg sok irányból rájuk zúduló információk között.
32. Háttérbe kell szorítani a virtuális környezetben való (felelősség nélküli) tevékenységeket, játékokat is.
3. ábra: Fejlődés (?)
Az előbb említett sokk elvileg hamarabb bekövetkezhet, mint gondolnánk. Még a józanul gondolkodók is gyakran hangoztatják: Probléma lesz, előreláthatólag a következő évszázadban, 50 év múlva, stb. De ezzel csak saját magunkat nyugtatgatjuk. A 3. ábra az előrejelzéseket mutatja, és ezek miatt vétek a semmit sem mutatni a társadalom számára, alternatív életvitelt, változtatási irányt.
Tehát mindenképpen leszögezhetjük, hogy bármiféle megközelítésben a Föld egy zárt rendszert alkot. Sajnos ökológiai szempontból is igaz ez. Talán a legszembetűnőbb kérdés ezen belül a túlnépesedés. Jelenleg (az energiahordozókat, élelmiszereket, stb. tekintve) a Föld eltartó képessége 5 milliárd fő, de már 7 milliárdan vagyunk. Hiába mondják sokan, hogy nem baj, mert majd újabb technológiák jönnek, majd minden megoldódik, az biztos, hogy nem növelhető a földterület, a műtrágyázással, a kémiai szerekkel már most nagy probléma van. Az ehhez kapcsolódó „ökológiai lábnyom” lényegét később vitatjuk meg. Mivel a Föld egyetlen zárt rendszer, a világgazdaság is az. Ezek szerint a nyersanyagok mennyisége adott, az energiahordozóké is. Természetesen ez vonatkozik a természetben okozott károkra is. Az újabb és újabb felfedezett forrásaink pedig éppen pótolják a kimerülő kitermelő-mezők után megjelenő fogyást (de meddig). Így megállapítható, hogy a gazdasági piac egy, zárt, és lassan nincs több elosztható termék. És a nagy kérdés, hogyha mégis „fejlődni” akarunk, mi lesz?
A középtávú előrejelzések már régóta foglalkoznak ezzel. Azt kell róluk tudni, hogy mivel a technika, gazdaság bizonyos fejlesztések és tervezések után változik mg, nagyon jó következtetéseket lehet levonni 5-10 évre előre. Fokozottan vonatkozik mindez a demográfiai jellemzőkre, hiszen a most született generáció 20 év múlva biztosan belép a „fogyasztó” kategóriába. Az előrejelzések szerint pedig ez alatt az idő alatt 8 milliárdig nőhet az emberiség létszáma. Ők majd miből élnek? A táblázat jobb oldalán látszik annak a politikai-katonai tervezésnek a hatása, ami valószínűleg segíti a gyökeres változások létrejöttét. A javak megszerzésére irányuló tevékenységben nem az a rossz, hogy nem az úgynevezett „nyugati, demokratikus” országok járnak az élen, hanem az az óriási embertömeg, akinek a szükségleteit ki kívánják újonnan elégíteni. Például, számítások szerint a belépő új nagyhatalmak megkétszerezik az olaj iránti keresletet. De kitől veszik el? Csak nem a befelé forduló, virtuális világban élő „fejlett országoktól”?
És itt jöhet egy lényeges, záró kérdés, ami most már a társadalom túlélőképességével foglalkozik. Ez a kérdés akkor is érvényes, ha küzdeni tudunk a közeljövő gazdasági-társadalmi kihívásaival. A meghatározó probléma a „jóléti társadalom” fogalma, és ezen szint elérésének igénye. Hiszen az egész világ fejlődése olyan cél kijelölésén alapul, ami szerint majd egyszer elérjük a „fejlett világ” életszínvonalát, annyi javat tudunk fogyasztani, mint ők. A társadalmi-gazdasági rend gyors változtatásának szükségessége leginkább itt jelentkezik.
4. ábra: Az ökológiai lábnyom
A következőkben a technikai fejlődés, a fogyasztói társadalom által felkínált célok és az előrejelzések szerinti lehetőségek szempontjából vizsgáljuk meg környezetünket (4. ábra). Ez legjobban az úgynevezett ökológiai lábnyom segítségével írható körül, amely azt a területet jelenti, amely ahhoz kell, hogy az adott ország, társadalom egy általa elért fogyasztási szinten létezzen. Ebbe beletartozik a lakóterület, az energia-előállítás területe, a mezőgazdasági (élelemtermelési), valamint az ipari javakat előállító térségek is. Az ábrát nézve több megfontolandó jelenséget látunk. Az első tanulság az, hogy a táblázat tetején álló országok (több is van) természetszerűleg a saját gazdasági, fogyasztási szintjüket csak a más térségekből elvont javak segítségével tudják fenntartani, hiszen láthatóan többet használnak (nagyobb a lábnyomuk), mint amit saját területükön előállítanak. Ha ráadásul még az úgynevezett „fenntartható fejlődés” általános elve és a jelen gazdasági elképzelései szerint gazdaságilag növekednek is, ez a helyzet még durvábbá válik. Hiszen a gazdasági növekedés napjainkban általános társadalmi cél is. Mindezt pedig manapság már inkább csak fegyveres erővel, hatalmi úton biztosíthatják.
A nagyobbik tanulság pedig az, hogy a cél, miszerint el lehet érni mindenkinek a „fejlett világra” jellemző elosztható javak szintjét, rá kell jönnünk, hogy ez elméletileg is lehetetlen. Például, ha „csak” a mi szintünkön élne a világ, másfél földnyi forrás kellene. És hol vagyunk még a „nyugattól”? Ezek miatt a társadalmi célokat alapvetően változtatni kell az anyagi javak birtoklási vágyáról esetleg a szellemi gyarapodás irányába (nem tudom).
Egyébként hazánk ebből a szempontból nem is áll olyan rosszul, hiszen a „felhasználói” helyek sorában az 55., és javuló tendenciát mutat.
Az előbbiek összegzéseként olvashatjuk (megoldás irány 4.):
41. A változási tendenciák miatt erősen foglalkozni kell a középtávú jövő feladataival.
42. A jóléti társadalom elérésének célja rossz cél, mert az anyagi javak utáni vágyat tekinti fő mozgatórugónak, és ezt is gerjeszti. Új célokat kell választani (lehet, hogy a természet úgyis választ).
43. Ha nem változtatunk az állandó „gazdasági növekedés” képzetén, könnyen zsákutcába juthatunk, mert nincs mivel ezt elérni. (vagy a természet majd magától megoldja?)
AB